Székelyek Korondtól Brüsszelig

Kis túlzással fogalmazva két fontos dolog történt szombaton Münchenben: délben megnyitott a világ legnagyobb sörfesztiválja, az Oktoberfest, délután pedig a Szent Margit templomban fellépett a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. Helyszíni beszámolónk a bajor fővárosból.

Lukács Csaba

2011. szeptember 18., 11:352011. szeptember 18., 11:35

2011. szeptember 18., 12:222011. szeptember 18., 12:22

Közel harminc éves fennállásának leghosszabb turnéján van a Szentegyházi Gyermekfilharmónia: a tíz nap során közel hat ezer kilométert autóbuszozva elmennek egészen Brüsszelig. A Gyermekhangok Európáért elnevezésű koncertsorozat idejére ráadásul a száznegyven tagú székely együttes kiegészül két-két délvidéki, vajdasági, felvidéki és anyaországi kórustaggal, így is erősítve a magyar-magyar összetartozást és persze a közös Európa gondolatát.

A Magyar Országgyűlés és magyarországi vállalatok, valamint magánszemélyek támogatásával, Kövér László házelnök védnöksége alatt létrejött út első állomása Szentegyházától nem is túl távol, Korondon volt egy nyilvános főpróba erejéig. Utána Budapest következett, ahol a Parlament főlépcsőjén adtak nagy sikerű koncertet (a székely gyerekeket még Schmitt Pál köztársasági elnök is megtapsolta), majd Győr következett, ahol a Széchenyi téren több ezres tömeg hallgatta a több nyelven éneklő együttest.  Győrben (akárcsak a fővárosban) helybéli családok szállásolták el a gyermekeket – az ideiglenes „nevelőszülőket” a Liszt Ferenc Zeneiskola toborozta össze. A Rába-parti város után hosszabb buszozás, majd a németországi Mühldorf következett, mely a „barátom barátja az én barátom is” alapon hívta meg a székelyeket, hiszen a tizennyolcezres bajor település Cegléd testvérvárosa, akárcsak Szentegyháza, és a gyakori magyarországi találkozások eredményeképpen már német tűzoltóautó is érkezett a Hargita aljába.

Népviseletek találkozása: székelyruha dindlivel.
A bajor népviseletet viselő kislány közös fotózáson a filharmónia tagjaival

Szombaton a bajor fővárost, a német foci és autógyártás fellegvárának is számító Münchent nézhették meg a diákok. A nap a Deutche Museumban kezdődött, ahol az interaktív technikai kiállítások mellett a hangszermúzeum is lenyűgözte a gyerekeket olyannyira, hogy a betervezett másfél óra helyett három órát töltöttek az intézményben. Utána már csak egy óra maradt szabad programra, és a szentegyházi gyerekek fegyelmére és jó tájékozódási képességére jellemző, hogy mind a száznegyvenen időben visszataláltak a Marianplatzra annak ellenére, hogy az együttesből többeknek ez volt az első külföldi útja, és a többség még soha nem járt az úgynevezett Nyugaton.

Este a Szent Margit templomban, főként magyarok előtt volt a fellépés (Münchenben és környékén körülbelül húszezer nemzettársunk él), de voltak német ajkú nézők is. Főként nekik mondta el Kiss Antal, a magyar köztársasági elnök főtanácsadója, hogy Romániában annyi magyar él, mint amennyi Szlovénia teljes lélékszáma, és Székelyföld területileg nem kisebb jó néhány uniós országnál, például Ciprusnál, Máltánál vagy Luxemburgnál.

A közönség jól fogadta a szentegyháziak fellépését, a végén pedig állva tapsoltak. Cserháti Ferenc, a nyugati szórványmagyarságért felelős katolikus püspök az est végén kiemelte: ezek a nagyszerű fiatalok megismertetik a nyugati világgal, hogy nekünk, székelyeknek is van saját kultúránk, és az nem is akármilyen – nélkülünk Európa szegényebb lenne. Mindenkinek fontos megőriznie kulturális és vallási gyökereit, mert ebből táplálkozunk – akinek nincs kultúrája, az a tartását is elveszíti. 

Éjszaka egy újabb, ezúttal közel tizenkét órás autóbuszozás előtt Haáz Sándor karnagy azt mondta kérdésünkre: az otthoni energia még tart, a gyerekek jól bírják a hosszú út fáradalmait.

Korábban Budapesten lépett fel a gyermekfilharmónia, erről készült képgalériánkat megtekinthetik itt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen

Az önkormányzati fenntartású szentegyházi Liget strandon zajlott napokkal ezelőtt az a közegészségügyi ellenőrzés, amelynek eredményeként rövid időre ideiglenesen felfüggesztették a működtetést. Időközben ismét kinyitott a létesítmény.

Kiderült, melyik strandot zárták be ideiglenesen
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

Aknaemelési munkálatok kezdődnek pénteken Székelyudvarhely több utcájában, ezért kisebb forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak
2026. augusztus 14., péntek

Több székelyudvarhelyi utcában is dolgoznak

2026. augusztus 13., csütörtök

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve

A helyi rendőrség sietett annak a nőnek a segítségére, akit csütörtökön délután bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiac közelében.

Nőt bántalmaztak a székelyudvarhelyi zöldségpiacnál, gyorsan elkapták a tettest – frissítve
2026. augusztus 13., csütörtök

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen

Negyven, hosszabb ideje közterületen hagyott, használaton kívüli járművet azonosítottak Székelyudvarhelyen. A tulajdonosoknak tíz napjuk van arra, hogy elszállítsák autóikat.

Felszólítást kaptak az elhagyott autók tulajdonosai Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen

Vita alakult ki a székelyudvarhelyi önkormányzati ülésen, miután az inflációra és a növekvő költségekre hivatkozva a taxis vállalatok egy lejjel emelnék a fuvardíjakat kilométerenként. A polgármester nem szeretné, ha pont náluk lenne a legdrágább a taxi.

Egy lejjel szeretnék megemelni a taxis díjakat Székelyudvarhelyen
2026. augusztus 12., szerda

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában

Újabb szakaszához érkezik a székelyudvarhelyi mobilitási projekt: csütörtöktől a Bethlen Gábor utca egyirányú szakaszán kezdenek útfelújításba.

Útfelújítás kezdődik a Bethlen Gábor utcában
2026. augusztus 12., szerda

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében

Súlyosan megsérült medve van Máréfalva és a Cekend-tető között, a nagyvad a 13A jelzésű országút közelében tartózkodik. A hatóságok biztosítják a veszélyessé vált helyszínt.

Sérült medve van az út mellett a Cekend-tető közelében
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál

Részleges napfogyatkozás és a Perseidák meteorraj maximuma is látványosságot ígér szerdára, a hétvégén pedig közös csillaglesre várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál.

Napfogyatkozás és csillagles a székelyudvarhelyi csillagvizsgálónál
2026. augusztus 11., kedd

Az anyagiakat előteremtették, jövőre elkezdődhet a vashámor újjáépítése

Megvalósulni látszik az egyik szentegyházi álom, hiszen nem csak megterveztették, de most már az anyagiakat is sikerült előteremteni az egykori vízmeghajtású vashámor újjáépítésére. A tervek szerint jövőre már elkezdődhetnek a munkálatok.

Az anyagiakat előteremtették, jövőre elkezdődhet a vashámor újjáépítése
2026. augusztus 10., hétfő

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?

Nem volt köze a hőhullámnak és a megnövekedett áramfogyasztásnak az elhúzódó hétvégi áramkieséshez Székelyudvarhelyen, de az időjárás következtében történtek a meghibásodások, amelyek miatt vízellátás nélkül maradt Udvarhelyszék egy része.

Mi volt a hosszú hétvégi áramkimaradás oka?
Hirdetés