
Fotó: Kristo Robert
Befejeződött a megyei szavazókörzetekből beküldött érvénytelen szavazatok újraszámlálása. Băsescu fölénye kétszáz szavazattal növekedett.
2009. december 13., 23:322009. december 13., 23:32
2009. december 17., 21:372009. december 17., 21:37
Fotó: Kristo Robert
Az elnökválasztás második fordulójában csalások történtek, hisz a 138.476 érvénytelenített voks újraszámolása után kiderült, hogy 2.135 szavazatot „hibásan” minősítettek érvénytelennek. Az országszintű újraleltározást a Központi Választási Iroda munkatársai már vasárnap estére elvégezték. Eszerint 1.169 Băsescut illető szavazatot léptettek érvénybe, míg Geoană esetében újabb 969-et, ami azt jelenti, hogy a demokrata-liberális jelölt fölénye további kétszáz vokssal növekedett.
Tartani tudja a Központi Választási Iroda az Alkotmánybíróság által megszabott határidőt, hisz hétfőre csak a külföldi körzetekből nehezebben beérkező 863 szavazatot kell újraszámolniuk, ami délután három óráig biztos megtörténik. Nagyon kicsi valószínűséggel hathat ki ez a végeredményre, így mondhatni, a szociáldemokraták óvásának egyik vádpontja megdőlt.
Sőt, gyakorlatilag öngólt is rúgtak, mert a végeredmény azt igazolja, hogy az érvényes szavazatok érvénytelenítése terén ők csaltak többet. Mondjuk a taláros testület határozata után Bogdan Niculescu-Duvăz szociáldemokrata szóvivő rögtön „mosakodni” kezdett, hogy ők nem a szavazatok újraszámolását, hanem ezek kriminalisztikai szempontú kivizsgálását szerették volna elérni. Szerintük ugyanis a Geoanăra letett voksokat utólag úgy érvénytelenítettek, hogy a jó a szavazólapokra még egy pecsétet ütöttek. A megfelelő szakemberek pedig képesek lennének megállapítani, hogy a voksokon szereplő tinta és bélyegzőforma eltérő-e, vagy sem. Ha különböző, akkor bizonyára csalás történt. Igen ám, de ha az ilyen érvénytelen szavazatokon például mindkét jelölt számára fenntartott mezőben lenne egy-egy eltérő pecsét, akkor nem lehetne ebből megállapítani, hogy Geoanăval, avagy éppen Băsescuval szemben éltek-e vissza.
Valószínűleg hétfőn kiderül az is, hogy az Alkotmánybíróság az óvás többi részéről, milyen döntést hoz. A szociáldemokraták még három további kifogást fogalmaztak meg. Ezek közül kettő a külföldön leadott szavazatokra vonatkozik. Először is össze szeretnék hasonlítani a kitöltött nyilatkozatok adatait a szavazati listán szereplő adatokkal, mivel többszöri voksolásra gyanakodnak. Ezen felül mindkettőt összevetnék az Országos Lakossági Nyilvántartás adatival is. A második forduló megóvásának utolsó pontja pedig a választókörzetek jegyzőkönyveinek újravizsgálását kéri, mivel állítólag 664 olyan esetről tudnak, amikor egy bizonyos körzetben több voksot adtak le Geoanăra mint Băsescura, de fordítva diktálták be az eredményt, és ezzel a demokrata-liberálisok jelöltjének malmára hajtották a vizet. Hétfőn a kilenc alkotmánybíró eldöntheti, hogy a felsorolt vádpontok esetében további vizsgálatot rendel el, vagy sem.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.