Snagov, csak formális találkozó?

Emil Boc miniszterelnök vasárnap este hét órára Snagovba hívta a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) honatyáit, a megyei szervezetek vezetőit és az európai parlamenti képviselőket. Az elkövetkező időszak kormányzati intézkedéseiről tárgyalnak, az eseményre Traian Băsescu államfőt is várják.

Szőcs Lóránt

2010. június 20., 16:472010. június 20., 16:47

Galéria
Valeriu Stoica, a PD-L alelnöke Vasluiban bejelentette, hogy ezen a hétvégén a pártban eldöntik a jelenlegi kormány sorsát, miután a PD-L-ben két tábor alakult ki: az egyik támogatja az azonnali átalakítás tervét, a másik pedig hat hónap kegyelmi időt adna a kormánynak. Stoica, aki szerint a kormányt hatalmon kell hagyni, hogy próbálja meg alkalmazni a megszorítási programot, elmondta: egyfajta egyensúly van a PDL-n belüli két tábor között, ezért nem tudná megmondani, hogy kinek lesz nyert ügye.

Cezar Preda, a PD-L alelnöke szombaton bejelentette, hogy szerinte semmi sem fog eldőlni a snagovi találkozón, rámutatott: csak ő és a többi hűséges PDL-s parlamenti képviselő vannak rajta a szégyenlistán, de Emil Boc, Adriean Videanu vagy Sebastian Vlădescu nincsenek.

„Úgy gondolom, hogy semmi sem fog eldőlni. Ez formális találkozó csupán, mint az összes ilyen típusú találkozó. A szégyenlistán nem láttam sem Emil Bocot, sem Adriean Videanut, sem Sebastian Vlădescut. A saját nevemet láttam, és a többi hűséges parlamenti képviselőét, akik a bizalmatlansági indítvány ellen szavaztak” – szögezte le Cezar Preda a Mediafaxnak.

Preda azt állítja, hogy nem a Demokrata Liberális Párt (PD-L) képviselői hozzák a döntéseket, őket soha meg nem kérdezte senki, és nem is fogja.

„Úgy vettem észre, hogy a nyugdíjak és a fizetések levágásának felelőssége már senkit sem terhel, csak a PD-L képviselőit. Nem egyezem bele, hogy vállaljam ezért a felelősséget, miközben mások hozzák meg a döntéseket. Már semmit sem várok el, rajta vagyok a szégyenlistán, míg azok, akiknek ezeket a döntéseket öt hónappal ezelőtt kellett volna meghozniuk, nem vállalnak felelősséget. Ezentúl sem fognak semmit se csinálni” – tette hozzá Cezar Preda.

Hasonló találkozóra két héttel korábban is sor került. Névtelenséget kérő források szerint a találkozón Traian Băsescu azt mondta a PD-L honatyáinak, hogy Emil Boc kormányfőt „saját kormánya szabotálta”, és a „PD-L-t a pészédésítés (a Szociáldemokrata Párthoz (PSD) való hasonlóság – szerk. megj.) fenyegeti”.

Az elmúlt időszakban több miniszter neve felmerült, akiket a kormányátalakítás érintene, köztük Sebastian Vlădescu, Daniel Funeriu, Mihai Şeitan és Mihail Dumitru, de Radu Berceanu vagy Vasile Blaga neve is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
Hirdetés