Románia hatvan éve nem volt ekkora válságban

Legalábbis ezt állította Emil Boc kormányfő hétfőn, amikor is a parlament két háza összeült, hogy a kormány költségszorító intézkedésekre vonatkozó felelősségvállalását megtárgyalják.

Szőcs Lóránt

2010. június 07., 19:032010. június 07., 19:03

2010. július 06., 16:192010. július 06., 16:19

Galéria

Victor Ponta PSD elnöke a félórás késéssel kezdődő ülés kezdetén bejelentette, hogy ha a kormány felelősséget vállal bizalmatlansági indítványt nyújtanak be, ami meg is történt.

Boc egy Lincoln-parafrázissal nyitott, miszerint ha az igazságot hangoztatod, akkor minden krízisből ki lehet lábalni. Hozzátette, erre most nagyon szükség van, hisz Románia hatvan éve nem volt ilyen válsághelyzetben, mint jelenleg. A kialakult költséghiányt csak kölcsönökből lehet fedezni és ha felrúgják az IMF-el és Európai Bizottsággal kötött szerződést, államcsőd következhet be, mivel nem lesz amiből a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét kifizessék.

Megismételte a már egy hónapja szajkózott indokokat, hogy az egységes adókulcs és az áfa emelésével inflációugrás jött volna létre, aminek következtében jelentősen terepet vesztett volna a lej az euróval szemben. Számításaik alapján 2 százalékos gazdasági csökkenés jött volna létre így. Emiatt 2011-ben sem remélhetnénk gazdasági növekedést.

Ezzel szemben ha nem növeljük az adókat, továbbra is 755 000 munkanélküli lesz, valamint 4,5 millió euróval nőhet a külföldi befektetés.

A miniszterelnök ismét 2007-re vezette vissza a költséghiány keletkezésének az eredetét, mivel a gazdasági növekedésből származó jövedelmet teljesen kiadásokra fordították. Vagyis növelték a nyugdíjakat, fizetéseket. Egyetlen egy országban sem történt két év alatt ekkora béremelés és szociális juttatás-növelés mint Romániában – állítja Boc.

Winkler nem ment vissza annyit az időben, mint Boc

Winkler Gyula EP képviselő kijelentett hogy az RMDSZ fenntartások nélkül támogatja a kormánykoalíció döntéseit, amelyekre Romániának szüksége van „ebben a drámai helyzetben” – olvashatjuk egy hétfői Mediafax-tudósításban. Winkler szerint a kialakult helyzetért a 2009-es nagykoalíció határozatlansága okolható.

„Az Eurostat szerint az EU-ban 2010 első negyedévében a GDP 0,5 százalékkal növekedett a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Ez szerény növekedés, de optimista tendenciát mutat. Az Eurostat szerint Románia GDP-je, 3,2 százalékkal kisebb, mint tavaly ilyenkor. Emlékeznünk kell, hogy 2009-ben Románia gazdasága összeomlott, a GDP 7,9 százalékkal esett vissza” – fejtette ki Winkler Gyula.

Az EP-képviselő szerint az elmúlt évben a kormánykoalíciónak az őszi választások ellenére meg kellett volna hoznia a válság hatásait csökkentő intézkedéseket, még akkor is, ha ezek népszerűtlenek lettek volna. Példaként említette Magyarországot, ahol a volt szocialista kormány az IMF-el kötött szerződés után meghozta a megszorító intézkedéseket, s ennek most megvannak a pozitív következményei. Az első negyedévben a szomszéd országban 0,9 százalékos volt a gazdasági növekedés.

A PSD szociális genocídiumnak minősíti a törvénycsomagot

A bizalmatlansági indítványt a parlament plénumában Aura Vasile PSD-képviselő ismertette. Kifejtette, a dokumentumot 120 PSD-s honatya írta alá, a címe: „Állítsátok le a szociális genocídiumot!”.

A képviselőház és a szenátus házbizottságai kedden reggel ülnek össze, hogy a bizalmatlansági indítvány vitájának ütemtervéről tárgyaljanak. A PSD által hétfőn bemutatott indítványtervezet szerint a 17 oldalas szöveg bírálja a jelenlegi kormányt, és érveket sorakoztat fel a nyugdíj- és bércsökkentés ellen. A szöveg szerint a bér- és nyugdíjcsökkentés nem helyes megoldás, szerintük a költségvetés rákja a narancssárga klientúra, utalnak a diktatúrára, a többszörös krízist – a gazdaságit, szociális, erkölcsit – a „Boc3-kormány” korábbi műveivel példázzák.

Megjegyzik: a nemzet kormányba vetett bizalma szertefoszlott, a drasztikus megszorítások nem válságellenes intézkedések, hanem olyanok, amelyeket egy mészáros sebész hozna. Băsescut és Bocot Ciomu doktorhoz hasonlították, aki a vérzés elállításáért vágott.

Egyelőre csak a liberálisok támogatják az indítványt

A PSD bizalmatlansági indítványát a liberális honatyák is megszavazzák. Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője hétfőn közölte: a PNL honatyái jelen lesznek a bizalmatlansági indítvány vitáján, és láthatóan szavaznak majd.

Mircea Toader, a Demokrata Liberális Párt (PDL) képviselőházi frakcióvezetője hétfőn kijelentette: a demokrata liberálisok szavazás révén hatalmas többséggel, még a felelősségvállalás előtt, a kormány támogatása mellett döntöttek. Mindössze két honatya tartózkodott.

Gabriel Oprea, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke azt mondta, pártja szolidáris a kormánnyal, honatyáik nem szavazzák meg az ellenzék bizalmatlansági indítványát.

Markó Béla RMDSZ-elnök leszögezte: a szövetség honatyái fegyelmezetten az indítvány ellen szavaznak, a szövetség vezetője úgy döntött, képviselőik és szenátoraik jelen lesznek a szavazáson.

Az alkotmány szerint a kormány megbukik, ha a tervezet bemutatását követő 3 napon belül benyújtott bizalmatlansági indítványt a szenátorok és képviselők többsége, azaz 236 honatya megszavazza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés