
Katonai repülőgépekkel szállították haza kedden a bukaresti hatóságok a Montenegróban vasárnap szakadékba zuhant román autóbusz 29 sérült utasát. Kiderült, a járművet egy mellékállásban fuvarozásból élő rendőr vezette a 18 halálos áldozatot követelő baleset pillanatában.
2013. június 25., 18:022013. június 25., 18:02
2013. június 25., 18:542013. június 25., 18:54
A román hatóságok csak kedden tájékoztatták hivatalosan a vasárnap Montenegróban bekövetkezett autóbuszbaleset áldozatainak hozzátartozóit szeretteik hogylétéről. A bukaresti külügyminisztérium azzal magyarázta a késlekedés okát, hogy a Grló közelében egy völgyhídról negyven méteres szakadékba zuhant turistabusz oly mértékben összeroncsolódott, hogy sokáig nem találták az utasok okmányait, így nem tudták azonosítani őket. A montenegrói műszaki mentőalakulatoknak kedden háromszori próbálkozásra sem sikerült kiemelniük a sziklás völgyből a járművet.
A katasztrófa során megsérült 29 utast kedden a román hadsereg két, orvosi felszereléssel és személyzettel ellátott gépével szállították Podgoricából Bukarestbe, ahol négy kórház fogadta őket. Hét sérült állapota továbbra is életveszélyes, de stabil, őket lélegeztetőgépen tartják. A könnyebb sérüléseket szenvedettek beszámolója szerint sokan annak köszönhetik az életüket, hogy biztonsági övük nem volt bekötve, és a busz többszöri földbe csapódása közben kirepültek a járműből.
Kiderült, a jármű két vezetőjének egyike a bukaresti rendőr-főkapitányság főállású munkatársa, aki szabadidejében, legálisan dolgozott az utazási iroda sofőrjeként, abban viszont mulasztott, hogy külföldi útjáról nem értesítette feletteseit. Az már biztos, hogy a balesetkor ő vezette a turistabuszt, a hatóságok azonban nem erősítették meg a sajtóinformációkat, miszerint ő is elhunyt a tragédia során.
Közben a román kormány illetékeseit heves bírálatok érik az ellenzék és a média részéről amiatt, hogy későn reagáltak a vasárnap kora esti balesetre, és a szükséges intézkedéseket is nehézkesen hozták meg. A katasztrófa után két órával a bukaresti külügyminisztérium még arról adott ki közleményt, hogy Titus Corlăţean tárcavezető irányításával futballkupát nyert a minisztérium csapata, míg Victor Ponta kormányfőt csak éjfél előtt nem sokkal, kosárlabdázás közben értesítették a tragédiáról. Sokan Raed Arafat palesztin származású orvost, az egészségügyi tárca államtitkárát emlegetik pozitív ellenpéldaként, aki már vasárnap éjjel Podgoricába utazott, és kedden is személyesen irányította a sérültek hazaszállítását.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!