
Potápi Árpád János
Fotó: Nemzetpolitikai Államtitkárság
Aki szembemegy a határon túli magyarokkal, az az egész magyar nemzettel megy szembe – jelentette ki a Magyar Nemzetnek nyilatkozva a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, reagálva Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetőjének hétfői parlamenti felszólalására.
2020. április 23., 12:392020. április 23., 12:39
2020. április 23., 13:352020. április 23., 13:35
A határon túli magyar emberek nem tehetnek arról, hogy ősidők óta azokon a területeken élnek, arról sem tehetnek, hogy az ország határai éppen száz éve nem esnek egybe a nemzet határaival – idézi Potápi Árpád Jánost a kulhonimagyarok.hu. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár szavai szerint a nemzeti összetartozás évében ilyen nyilatkozatot tenni döbbenetes, felháborító és vérlázító.
Kiemelte,
Mint ismert, kifogásolta az egyik budapesti ellenzéki párt képviselője, hogy miközben a magyar kormány a határon túlra juttat védőfelszerelést, szerinte Magyarországon nem mindenki kap a koronavírus-járvány idején szükséges eszközökből. Állásfoglalása bírálatokat váltott ki.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!