
A jelek szerint az Szociálliberális Unió (USL) letett arról, hogy idén végrehajtsa az alkotmánymódosítási folyamatot és a régióátszervezést.
2013. június 30., 18:092013. június 30., 18:09
Legalábbis erre lehet következtetni Victor Ponta szavaiból, aki a hét végén úgy fogalmazott: egy év hamar eltelik a politikában. Az ázsiai körúton tartózkodó kormányfő a Digi24 hírtévének azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a bukaresti alkotmánybíróság döntése szerint nem sérti az alaptörvényt a népszavazások érvényességi küszöbének 50-ről 30 százalékra való leszállítása, ha ezt csak egy év múlva kezdik alkalmazni. „Románia nem hal meg egy év alatt. Idén a gazdaságpolitikára összpontosítunk, aztán egy év múlva, 30 százalékos érvényességi küszöb mellett elfogadtatjuk az új alkotmányt, amely meghozza a szükséges reformot és modernizációt az ország számára” – nyilatkozta az USL szociáldemokrata társelnöke, aki szerint az alkotmánymódosítás nélkül a régióátszervezés sem valósítható meg. Ponta hozzátette, az ügyben a koalíció mondja ki a végső szót, de konzultálni fog a kérdésről az RMDSZ-szel is.
Traian Băsescu államfő szombaton közölte, annak függvényében dönt az egykamarás parlamentre való áttérésről és a honatyák létszámának 300-ra csökkentéséről szóló népszavazása kiírásáról, hogy a hatalom mikor rendezi meg az alkotmánymódosító referendumot. Az elnök általa alapított Népi Mozgalom Alapítvány vezetőivel folytatott tanácskozás után elmondta, meggyőződése, hogy az ő referenduma még ötven százalékos küszöb esetében is érvényes lenne. „A módosított alkotmány nem Románia, csupán egy politikai klikk alaptörvénye, amelynek kidolgozását nem előzte meg közvita” – szögezte le Băsescu.
Eközben Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarság időt nyert az alkotmánybírósági döntéssel, hiszen ha nem lesz új alkotmány, akkor nem alakulhatnak közigazgatási régiók sem, ami a közösségnek jó hír. Az RMDSZ elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott, bár az alkotmánymódosítás során történtek előrelépések a kisebbségek szempontjából, a régiók megjelenése visszavághatja a más területeken elért nyitást. „Időt nyertünk. Aki időt nyer, életet nyerhet” – fogalmazott Kelemen, hozzátéve: az RMDSZ mégsem tett le arról, hogy tömegmegmozdulást szervezzen, amelyen a magyarság kinyilvánítja álláspontját a régiósításról. Közölte, a szövetség szeptemberre tervez olyan megmozdulást, amely fölmutatja a közösségi akaratot, felhívja a figyelmet a régióátszervezéssel kapcsolatos veszélyekre.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!