
Fotó: Kristó Róbert
Vasile Blaga, a PDL főtitkára hétfőn, a párt országos állandó tanácsának ülése előtt bejelentette, a bizalmatlansági indítvány kapcsán megszervezett szakszervezeti tüntetésre Bukarestbe érkeznek az ellenzéki pártok tagjai is. Mint mondta, a szabály szerint minden polgármester 25 személyt hozhat magával.
2010. október 25., 14:572010. október 25., 14:57
2010. november 04., 15:372010. november 04., 15:37
Fotó: Kristó Róbert
„Világos, hogy jönnek a párttagok (a szerdai tüntetésre – szerk. megjegyz.). A szabály szerint minden polgármester 25 embert küldhet. Ha az emberek tüntetni akarnak, tüntessenek” – mondta Blaga.
Elena Udrea fejlesztési miniszter elmondta, „az embereknek tudniuk kell, hogy amit szerdán látnak majd, az mind egy forgatókönyv része, amelyet a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendezett”. Hozzátette, nem akadályozhatják meg ezt a tiltakozást, hacsak a tüntetők nem folyamodnak majd erőszakos megoldásokhoz.
Az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt szerdán 11 órától vitatják meg. Szintén szerdán a szakszervezeti képviselők 7.30 és 9.00 óra között gyülekeznek, majd elindulnak a Victoria-palota irányába, ahol 10 órától megkezdik a tüntetést. Egy órával később a szakszervezetisek felvonulnak a Magheru – Piaţa Unirii – Piaţa Constituţiei útvonalon, ahol körülbelül 17.30 óráig maradnak, várva a bizalmatlansági indítvány szavazatának eredményét. A fővárosi tüntetéseken 80 000 személy jelenlétére számítanak.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.