
Nem bukott meg kedden a Boc-kormány, mivel 228-an szavazták meg a bizalmatlansági indítványt és 236 szavazatra lett volna szükség. Először 231 támogató szavazatot jelentettek be, de hármat az újraszámlálásnál érvénytelenné nyilvánítottak. Különben 197-en szavaztak az óvás ellen, így nagy valószínűséggel érvénybe lépnek a költségmegszorító intézkedések.
2010. június 15., 18:332010. június 15., 18:33
2010. július 06., 16:212010. július 06., 16:21
Félórás késéssel kezdődött az ülés, és eléggé elhúzódott, sokszor a felszólalók személyeskedő támadásokat is indítottak, nehéz volt kézben tartani a vitát. Ebből a szócsatából szemelgettünk az alábbiakban.
A szakszervezetek tüntetői megpróbáltak élőláncot képezni a parlament épülete körül, de jóval kevesebben voltak, mint a májusi általános sztrájk idején.
A parlamentben elsőként Dan Şova olvasta fel az Állítsátok le a társadalmi genocídiumot címet viselő módosító indítványt. Az Emil Boc vezette testületek többször is igazolták a kormányzáshoz való képtelenségüket – állította a szociáldemokrata politikus. „Intézményeket tettek tönkre, nem tartották be a törvények játékszabályait, csak arra törekedtek, hogy minden áron Traian Băsescut szolgálják. Mi pedig nem akarjuk őt szolgálni.”
Boc erre reagált... (A pulpitushoz érkező miniszterelnököt kifütyülte az ellenzék és a terem páholyaiban elhelyezkedő szakszervezeti képviselők.) A kormányfő főképp a PSD-t támadta, hogy 2009-ben már megbuktattak egy kormányt. Másrészt a PD-L mielőtt a kisebb nyugdíjakhoz nyúlt volna, kidolgozott egy, a luxusnyugdíjakat csökkentő törvénytervezetet, melyet szintén a szociáldemokraták támadtak meg. Holott a nyugdíjrendszer nagyon deficites, és nem lehet a jelenlegi állapotokat tartani. Ezután indulatosabban vádolni kezdte a szociáldemokratákat, azt vágta fejükhöz, hogy „azt sem tudják melyik világon élnek”, mivel nem arra a törvényre szól az indítvány, mint amelyikre benyújtották. „Ez az óvás egy plágium. Copy-paste módszerrel Ioana Ene újságíró cikkeinek bekezdéseit másolták át” – összegzett Boc.
Ezután a PSD-s Valeriu Zgonea és a liberális Eugen Nicolescu azt nehezményezték, hogy a biztonságiak kamerázzák a teremben jelenlevő szakszervezeteseket, hogy később zsarolják őket. „Megértem, hogy a kormányfő fél” – kiáltotta Eugen Nicolescu, de „küldje ki a teremből a biztonságiakat”.
Sever Voinescu (PD-L) ismét a bizalmatlansági indítványt kritizálta. „Egy 17 oldalas Nagy-Romániás pamflettel van dolgunk. Nagyon helytelen, néhol hiányzanak belőle szavak és névelők. Mindemellett a komolytalanságát a legjobban az igazolja, hogy egy nem létező törvényt próbál megszüntetni.”
Victor Ponta erre visszavágott. A szociáldemokraták elnöke kihangsúlyozta, hogy az óvás létjogosultságát az utcai tüntetés igazolja, ahol a rendőrök „erőszakosan lépnek fel a tiltakozókkal szemben”. (Közben az elégedetlenkedők megpróbáltak a parlamentbe behatolni, de a rendőrök visszaszorították őket. A dulakodásnak szerencsére nem volt áldozata.) Bocnak pedig azt válaszolta, hogy a bizalmatlansági indítvány minden nyugdíjasnak szól: „Még az Ön szüleire is vonatkozik Boc úr, őket is védeni próbáljuk, hogy ne kurtítsák meg a nyugdíjaikat”.
Ezt követően az UNPDR kapott lehetőséget a felszólalásra. Gabriel Oprea Ponta ellen indított támadást: „Eddig nem beszéltem soha Victor Pontáról, akinek a gyerekét valamikor templomba vittem, mert neki nincs Istene. Azért léptem ki a PSD-s testületből, mert nem tudtam elfogadni, hogy a szervezett bűnőzést a kormányzás eszközeként akarják használni. Hogy mer ő itt beszélni nekünk a nemzetbiztonságról?”
Crin Antonescu liberális pártfő most sem hazudtolta meg önmagát, ahogyan az elnökválasztások második fordulója előtt, most is Băsescu megdöntéséhez keresett szövetségeseket. „Romániának nincsenek vezetői, nincs igazi államfője, mert aki a Cotroceni Palotában ül, az egy diktátor. Csak egy diktátor képes arra, hogy a kormányával vagy a szakemberekkel való előzetes egyeztetések nélkül eldöntse, hogy honnan és mennyit vág. Én megkérdezem Önöket, nem túl sokan vannak miniszterek ebben az országban? Nincs túl sok tanácsadójuk? Vannak túlfizetett tanáraink? Nincsenek. Vannak túlfizetett orvosaink? Nincsenek. Hát túlfizetett minisztereink? Azok sincsenek, csak fölöslegesen fizetett tárcafőink vannak.” Ezután Antonescu a PD-L-n kívül minden politikai alakulatot, beleértve a függetleneket is arra kérte, hogy szövetkezzenek és alakítsanak egy új kormányt.
Az RMDSZ részéről Lakatos Péter szólalt fel, a politikus a híres: „Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.” Shakespeare-idézettel indított. Hangsúlyozta, a hibásokat nem most kell megtalálni és megbüntetni. A demokráciákban a felelősöket a parlamenti választásokkor büntetik. Jelenleg egy kormányválságot kellene elkerülni, mivel ha ez bekövetkezik, az IMF nem küldi el a hitel következő részletét, amelyre az országnak égetően szüksége van. Szóval jelenleg az előrehozott választások sem jelentenének megoldást. Mindazonáltal a költségcsökkentések csak pillanatnyilag hoznak eredményt. Ki kell egészíteni őket más intézkedésekkel is, mint amilyen például a decentralizáció és az állami intézmények hatékony átszervezése. Kifejtette, ehhez többek között koherens költségvetési és adózási rendszer kidolgozása és gyakorlatba léptetése szükséges.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!