
Amerikai katonai repülőgép kiállításon. A jemeni húszik elleni légicsapásról zajló belső kormányzati eszmecserét viszont nem a nyilvánosságnak szánták. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
A Fehér Ház vizsgálatot indított hétfőn, hogy miként kerülhetett bele egy újságíró az adminisztráció azon zárt internetes kommunikációs csoportjába, amelyben az érintett zsurnaliszta állítása szerint vezető tisztségviselők a jemeni húszik ellen légicsapások terveit vitatták meg.
2025. március 25., 10:042025. március 25., 10:04
Brian Hughes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elmondta, hogy
Az esetről az érintett újságíró, Jeffrey Goldberg, a The Atlantic lap főszerkesztője számolt be. Állítása szerint a nemzetbiztonsági tanácsadó Mike Waltz felől érkezett meghívás a Signal üzenetküldő alkalmazás zárt csoportjába, amit elfogadott. Az újságíró így részesévé vált annak az online üzenetváltásnak, amelynek összesen 18 tagja volt, köztük J. D. Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó és John Ratcliffe, a CIA igazgatója. Az újságíró elmondása szerint
aminek révén előre értesült a március 15-én végrehajtott amerikai csapásról a húszik több célpontja ellen – írja az MTI.
A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan illetéktelenül vált a csoport tagjává egy személy, ugyanakkor, ami nyilvánosságra került, bemutatja, hogy az adminisztráció vezető tisztségviselői között mély és átgondolt koordináció van szakpolitikai kérdésekben. Brian Hughes megjegyezte, a húszik elleni katonai akció sikere demonstrálta, hogy az nem jelentett kockázatot sem amerikai katonákra, sem a nemzetbiztonságra.
Az ügy szóba került a Kongresszus felsőházában, ahol Chuck Schumer demokrata szenátor bírálta, hogy
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!