
Fotó: Bodnár Arthur
A kormány megtiltja az újrahasznosítható ipari hulladékok felvásárlásával foglalkozó cégeknek, hogy természetes személyektől vasúti fémet, azaz sínt vásároljanak. A döntést azzal indokolják, hogy a lopások miatt a kár 10 millió lej feletti és veszélyezteti a vasúti közlekedés biztonságát.
2010. június 19., 13:012010. június 19., 13:01
2010. július 06., 16:142010. július 06., 16:14
Fotó: Bodnár Arthur
A tiltást egy sürgősségi kormányrendelet vezeti be, amelyet a vasúti infrastruktúrát érintő a lopások magas számára hivatkozva fogadnak el, azért, mert ezek miatt nem szavatolható a nagy sebességgel közlekedő vonatok biztonsága.
„Megtiltják a vasúti közlekedésben használt fém és nem fém , illetve ötvözetből készült, alkatrészek magánszemélyektől történő felvásárlását” – derül ki a dokumentumból.
A cégek, amelyek megszegik a tiltást 1 500 és 3 000 lej közötti összegre büntethetőek.
A dokumentum rámutat, hogy 2007-ben 562 ilyen esetet azonosítottak, 2008-ban 718-et, 2009-ben pedig 1533-at, a legtöbb esetben az elkövetők ismeretlenek. Az okozott kár a 2007-es 1,29 millió lejről, 2008-ben 4,6 millióra, 2009-ben pedig 10 millió lej fölötti összegre növekedett.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!