Nem érződik a statisztikák szerinti gazdasági növekedés

Az elmúlt időszakban ugyan a hivatalos statisztikák szerint növekedett a gazdaság, folyamatosan emelkedett a minimálbér, és szaporodtak a beruházások, ennek ellenére a vásárlóerő csak most éri el a 2007-es értéket – hívták fel a figyelmet gazdasági szakértők.

2015. március 09., 20:082015. március 09., 20:08

Mint rámutattak: jelenleg egyhavi nettó minimálbérből 130 liter üzemanyagot lehet megvásárolni, ez az arány legutóbb nyolc éve volt ekkora. Az Országos Fogyasztóvédelmi, Program- és Stratégianépszerűsítési Egyesület (InfoCons) által készített tanulmány szerint 2010 végén egyhavi minimálbér 96 liter benzinre volt elég, 2012 végén pedig alig 88 liter üzemanyagot lehetett ekkora összegből beszerezni.

A bruttó minimálbér a 2007 januári 390 lejről idén januárra 975 lejre emelkedett, ugyanebben az időszakban pedig egy liter üzemanyag 3,2 lejről 4,9 lejre, illetve márciusra már 5,4 lejre drágult. Darius Vâlcov pénzügyminiszter egyébként néhány napja jelentette be, hogy hamarosan személyesen tárgyal a hazai kőolajipari vállalatok képviselőivel arról, hogy az előző hónaphoz képest márciusban jelentősen drágult az üzemanyag.

Sorin Mierlea, az InfoCons elnöke rámutatott: az általuk készített tanulmányból egyértelműen kitűnik, hogy a piaci mutatókkal ellentétben az elmúlt években romlott a hazai életszínvonal. „Az is kiderült, hogy amikor a kőolaj nemzetközi ára csökken, nálunk csak egy-két hónap múlva lesz olcsóbb az üzemanyag, ehhez képest a kőolaj drágulását 24, legkésőbb 48 óra múlva már mi is érezzük. A kormány egyrészt növelhetné a minimálbért, de akár az olajipari cégekre kivetett különadókat is csökkenthetné” – mutatott rá az Adevărul hírportálnak Mierlea.

Az egyesület elnöke ugyanakkor úgy véli: a román állampolgárok is viselkedhetnének tudatosabban, példaként említve egy lengyelországi bojkottot, amely az üzemanyag árának mérsékléséhez vezetett. Az Európai Bizottság adatai szerint egyébként Románia abba az elfogadhatatlan helyzetbe került, hogy drágább üzemanyagot forgalmaz, mint Ausztria. Március elején Romániában egy liter benzin átlagosan 5,38 lejbe került, adók és illetékek nélkül 2,3 lejbe. Ugyanebben az időszakban Ausztriában egy liter üzemanyagért 1,19 eurót, 5,31 lejt kellett fizetni, adók nélkül ez 0,5 eurót, 2,2 lejt jelent.

Nemcsak az üzemanyagok terén mutatnak eltérő valóságot a számok: Gheorghe Ialomiţianu volt pénzügyminiszter a România Liberă hírportálnak mutatott rá arra, hogy noha 2014-ben a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez főként az ipari termelés járult hozzá, a statisztikák szerint a nettó beruházások mégis csökkentek tavaly – sorozatban immár a második évben.

Kifejtette: a mioveni-i Dacia autógyár például néhány éve még brassói vállalkozásoktól vásárolta a gépkocsialkatrészeket, most már azonban importálja ezeket. „Mi tulajdonképpen a külföldi munkahelyteremtéshez járulunk hozzá, ezért nem érződik a román állampolgárok zsebében a gazdasági növekedés” – magyarázta a volt tárcavezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés