Merénylet a csecsen parlamentben

•  Fotó: AP

Fotó: AP

Több ember meghalt kedden reggel a csecsen parlamentben, az áldozatok számáról még nincs pontos adat. A biztonsági szolgálatok közbeléptek, a különleges akció befejeződött.

Szőcs Lóránt

2010. október 19., 11:002010. október 19., 11:00

•  Fotó: AP Galéria

Fotó: AP

Több ember életét vesztette kedden a csecsen parlamentben kitört lövöldözésben. Az orosz kormány sajtószolgálata szerint Ramzan Kadirov csecsen elnök a telefonon érdeklődő Vlagyimir Putyin kormányfőnek azt mondta, hogy két rendőr vesztette életét.

Korábban egyes források arról számoltak be, hogy egy biztonsági őr megsebesült és három életét vesztette, mások arról szóltak, hogy négy rendőr halt meg. Szakértők szerint az épületben pokolgépet helyezhettek el, ezért a fegyveresek megsemmisítése után tűzszerészek láttak munkához a helyszínen. A lövöldözés kezdete után a terroristákat megölték – jelentette az Interfax hírügynökség.

A csecsen belügyminisztérium néhány órával az első hírek után bejelentette, a különleges egységek semlegesítették a terroristákat. Jelezték azt is, hogy a korábbi jelentésekkel szemben nem sérült meg Dukuvaha Abdurahmanov házelnök. A Belügyminisztérium egyelőre nem reagált a túszokkal kapcsolatos információkra.

•  Fotó: AP Galéria

Fotó: AP

Az incidensről tájékoztatták Rasid Nurgalijev orosz belügyminisztert, aki Groznijban tartózkodik, hogy a rendőrség napja alkalmából kedden értekezletet tartson a csecsenföldi belügyminisztériumban. A helyszínen van Ramzan Kadirov csecsen elnök is, aki rendkívüli megbeszélést folytat a szövetségi belügyminiszterrel.

A terroristák a reggeli órákban a képviselők járművei nyomában jutottak be a területre egy személyautóval – írja az MTI.

A RIA Novosztyi hírügynökség szintén meg nem erősített értesülése szerint két öngyilkos merénylő robbantotta fel magát az épület mellett. A hírügynökség úgy tudja, a képviselők érkező autói között behatolt a parlament területére egy személyautó, amelynek két utasa öngyilkos merényletet követett el, további két fegyveres pedig bevette magát az épületbe, és tűzharcba kezdett az őrséggel. A források szerint a lövöldözés néhány percig tartott, majd a bent lévő civileket – köztük a parlament elnökét – kimenekítették, az épületet körülvették több fegyveres testület egységei, és különleges hadművelet keretében megkezdték a terroristák ártalmatlanná tételét.

Legútobbi értesítések alapján a támadókon kívül két rendőr és egy civil személy vesztette életét. A sérültek száma 17, közülük hat rendőr és 11 polgári személy.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés