
Képünk illusztráció
Fotó: Beliczay László
A tervezett két hét helyett csak egy héttel hosszabbítaná meg a második félévet Sorin Cimpeanu oktatási miniszter. A tárcavezető elmondása szerint nyitott a diákok érdekeit szolgáló javaslatokra, miután kedden bejelentette a tanév szerkezetének a megváltoztatását.
2021. március 24., 15:042021. március 24., 15:04
Cimpeanu az edupedu.ro oktatási szakportálnak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, a kedden bejelentett változtatást az oktatási szakszervezet képviselőivel, továbbá diákokkal és szülőkkel való konzultációt követően lehet módosítani, a megbeszélést csütörtökön tartják.
A miniszter egy olyan javaslatot terjeszt elő a megbeszélésen, miszerint a végzős tagozatok az aktuális tanévszerkezetben fejeznék be a tanévet, tehát a nyolcadikosok június 11-én, a tizenkettedikesek pedig június 18-án. A többiek azonban egy héttel később fejeznék be a tanévet, azaz június 18-a helyett, június 25-én.
Mint beszámoltunk róla, gyakorlatilag két hetet tesznek át a nyári vakációból a tavaszi szünidőre, így az idei tanév július 2-án ér majd véget a tervezett június 18-a helyett – jelentette be kedden késő este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

Gyakorlatilag két hetet tesznek át a nyári vakációból a tavaszi szünidőre, így az idei tanév július 2-án ér majd véget a tervezett június 18-a helyett – jelentette be kedden késő este Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!