
A környezetvédelmi miniszter szerint a medvék azért járnak be a lakott területekre, mert az emberek etetik őket. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A medvéket etető személyek megbírságolását helyezte kilátásba Costel Alexe környezetvédelmi miniszter.
2020. július 06., 19:542020. július 06., 19:54
2020. július 06., 21:102020. július 06., 21:10
A hétfőn brassói látogatáson tartózkodó tárcavezető azt mondta, egyeztetést folytat a belügyminisztérium, valamint az illetékes központi és helyi hatóságok képviselőivel annak lehetőségéről, hogy
– számol be az Agerpres hírügynökség.
A miniszter hangsúlyozta: ez az egyik fő oka annak, hogy a nagyvadak egyre gyakrabban bemerészkednek a lakott területekre.
„A lakosságnak meg kell értenie, hogy a medve vadon élő állat, nem háziállat. Téves dolog azt hinni, hogy az etetéssel jót teszünk neki. Sőt: ez a lehető legrosszabb, amit tehetünk.
– fogalmazott a miniszter.
Costel Alexe rámutatott, a minisztériumon belül létesült egy munkacsoport, amelynek megoldásokat kell találnia a medveproblémára.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette, hogy beleegyezne egy olyan megállapodásba, amely leállítaná a harci cselekményeket a jelenlegi frontvonal mentén, mivel ez szerinte a háború lezárásának megvalósítható módja.
Kihirdették hétfő este a francia nagyvárosokban az első kijárási korlátozásokat a prefektusok, hogy megakadályozzák az újabb erőszakos cselekményeket és éjszakai fosztogatásokat.
Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
1 hozzászólás