
A demokraták és a republikánusok vezetői a kongresszus mindkét házában megállapodtak az adósságplafon emelésének kereteiről – jelentette be helyi idő szerint vasárnap este a Fehér Házból közvetített televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök. Az ázsiai részvényindexek azonnal megugrottak – áll az MTI jelentésében.
2011. augusztus 01., 15:312011. augusztus 01., 15:31
2011. augusztus 01., 18:372011. augusztus 01., 18:37
„Még nem végeztünk” – hangsúlyozta Obama, rámutatva, hogy a megállapodást még mind a képviselőházban, mind a szenátusban szavazással kell megerősíteni. Az elnök felszólította a két párt vezetőit, hogy támogassák a megállapodást, amely, mint mondta, nem olyan, amilyet szeretett volna, de végeredményben megakadályozza a fizetésképtelenné válást és csökkenteni fogja a hiányt. A megállapodás nem tartalmaz adóemelést, amelyet a demokraták szerettek volna elérni, de a republikánusok elleneztek.
Az összességében 2200 milliárd dolláros, két szakaszban megvalósítandó adósságplafon-emelésről szóló megállapodással az elnöknek végül is sikerült elérnie az egyik legfontosabb célkitűzését, azt, hogy a kérdést ne kelljen újból napirendre tűzni a 2012 novemberében megtartandó választások előtt.
Obama bejelentése szerint a megállapodás csaknem 1000 milliárd dolláros adósságlimit-emelést és egy annál valamivel nagyobb deficitcsökkentést irányoz elő az elkövetkező tíz évre. Az adósságplafon következő, nagyobb méretű emeléséről s az ennek feltételként szabott költségcsökkentésről szóló megállapodás meglehetősen bonyolult.
A további pénzügyi döntések terveinek kidolgozásához hamarosan felállítanak egy 12 tagú, kétpárti kongresszusi bizottságot, amelynek november végéig javaslatot kell tennie egy 1800 milliárd dolláros, vagy annál is nagyobb deficitcsökkentésre. Ezek magukba foglalhatnak az első körben nem érintett társadalom- és egészségbiztosítási tételeket is, valamint elképzeléseket az adórendszer reformjával kapcsolatban is.
Amennyiben a testület által javasolt csomag értéke nem éri el az 1800 milliárd dolláros értékhatárt, vagy ha a kongresszus leszavazza azt, automatikusan életbe lép majd egy 1200 milliárd dolláros automatikus költségcsökkentés, együtt egy azonos mértékű adósságlimit-emeléssel. Az automatikus megszorítások a szociális kiadásokat nem érintik.
Az elnöki bejelentést megelőzően Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője és Mitch McConnell, a republikánus kisebbség vezetője arról biztosította az amerikaiakat, hogy kormányuk nem válik fizetésképtelenné, ezért megfigyelők valószínűnek tartják, hogy a megállapodást nem fenyegeti kisiklás. A republikánus többségű képviselőházban azonban az ultrakonzervatív képviselők okoztak már kellemetlen meglepetést John Boehner házelnöknek. Ezúttal baloldali demokrata képviselők is hangot adtak elégedetlenségüknek a megállapodással kapcsolatban.
Az adósságplafon-emelésről szóló megállapodás tényét a párttársainak vasárnap este Boehner házelnök is megerősítette.
Elvitték a hatos lottó bruttó 49,15 millió lejes (9,66 millió eurós) főnyereményét vasárnap este. Ez minden idők második legnagyobb összegű romániai lottónyereménye.
Megtámadott országként Ukrajnában a hivatalos álláspont továbbra sem lehet más, mint hogy ki kell űzni az ellenséget és helyre kell állítani a rendet – a valóságban azonban mindenki belefáradt a 2022 óta tartó orosz-ukrán háborúba. Riport Kárpátaljáról.
Alexandru Rogobete vasárnap bejelentette, hogy az egészségbiztosítási rendszer informatikai platformjának év végén elérhető lesz az első változata, és várhatóan 2026 augusztusában lesz teljesen funkcionális.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőinek parlamentben iktatott törvénytervezete szerint a házastársak a másik fél hozzájárulása nélkül is megtarthatják válás után a házassági nevet.
Több késszúrással ölte meg volt felesését egy férfi – hároméves gyermekük szeme láttára – a Teleorman megyei Beciu településen. A támadó ellen távolságtartási végzés volt érvényben, miután a gyanú szerint korábban elrabolta és megerőszakolta a nőt.
Megsérült két román állampolgár egy törökországi fegyveres támadásban, de egyikük sincs életveszélyben – jelentette be vasárnap a Facebook-oldalán a külügyminiszter.
Hamis 112-es segélyhívás keltett pánikot egy Buzău megyei településen: a bejelentő azt állította, hogy egy férfi puskával üldözi a feleségét. Miután a hatóságok nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, kiderült, hogy valaki csak tréfát űzött velük.
Az Országos Statisztikai Intézet vasárnap közzétett adatai szerint 2024-ben körülbelül ötmillió személy, vagyis Románia lakosságának 26,5 százaléka élt anyagi és társadalmi deprivációban.
Hétfőtől lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor program új felhívására – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.
Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott pénteki fehér házi találkozója után.
szóljon hozzá!