Második lakás is vásárolható az Első otthon programmal

Nagyobb és drágább új lakást vásárolhatnak az Első otthon program keretében, akik a kormány által garantált hitellehetőséget korábban már igénybe vették, azonban most költözni szeretnének. Az erről szóló sürgősségi kormányrendeletet szerdán fogadta el a Ponta-kabinet.

Krónika

2015. március 05., 17:042015. március 05., 17:04

Négy feltétele van az tranzakciónak. Előírás egyebek mellett, hogy az első lakást el kell adnia annak, aki újba szeretne költözni legkésőbb az új otthon adásvételi szerződésének aláírásáig, vagy újra kell finanszírozni a második hitelszerződéssel.

Az igénylőnek ugyanakkor saját felelősségre garantálnia kell, hogy neki és házastársának egyetlen lakása van, az, amit korábban vásároltak meg az Első otthon program keretében. A rendelet értelmében az eladást vagy újrafinanszírozást követően már nem a kormány és a hitelintézeté a jelzálog, illetve törlődik az ingatlan eladásának és jelzálog alá helyezésének tiltása is. Az új lakást eközben öt évig nem szabad sem eladni, sem más hitellel terhelni.

A most elfogadott jogszabályból egyébként azt is megtudhatjuk, hogy az Első otthon program a kormány egyik legnépszerűbb projektje, átlagosan napi 140 hitelkérelem érkezik a bankokhoz.

Amint arról beszámoltunk, a program újdonságait Darius Vâlcov pénzügyminiszter jelentette be még januárban. Mint mondta, jelzés érkezett a program részeseitől, hogy garzonból kétszobásba vagy kétszobásból nagyobba szeretnének költözni, ezen gondok rendezésére született a jogszabály-módosítás.

Az ingatlanfejlesztők és -ügynökök üdvözölték a kezdeményezést, mondván, az intézkedés az ingatlanpiac fellendüléséhez vezethet, azonban nagy robbanásra nem számítanak, mivel a célközönségnek amúgy is a rendelkezésére állnának a lejalapú ingatlanhitelek.

Januárban két és fél milliárd lejben rögzítette a kormány az Első otthon programban rendelkezésre álló összeg idei garanciaplafonját. A garanciaalap adatai szerint a programban a következő pénzintézetek vesznek részt: a BCR, a BRD, a Raiffeisen Bank, a Banca Românească, az Alpha Bank, a Transilvania Bank, a CEC Bank, az EFG Bancpost, a Piraeus Bank, az Intesa Sanpaolo Románia, az UniCredit Ţiriac Bank, a Credite Agricole, az OTP Bank, a Leumi Bank, a RIB Bank, az ING Bank és a Marfin Bank.

Az igénylőknek rendelkezniük kell a megvásárolni szándékozott ingatlan értékének 5 százalékával, ezt kell előlegként befizetniük a bankban azt követően, hogy a pénzintézet és a garanciaalap is rábólintott a hitel folyósítására, továbbá háromhavi törlesztőrészletnek megfelelő letétet kell elhelyezniük, amelyhez a hitel futamideje során nem nyúlhatnak. A kamat összege a háromhavi ROBOR-index plusz legtöbb 2,5 százalékpont lehet.

Mint arról beszámoltunk, az Első otthon program 2009-ben indult, lényege, hogy az állam garanciát vállal az ingatlanvásárlás során felvett hitelre. Ennek az ingatlanpiac fellendítése volt a célja. A program az azóta lezajlott kormányváltások ellenére is folytatódott. 2009-től tavaly őszig a garanciaalap összesen 126 200 ingatlanvásárlás esetében biztosította a szükséges összeget. A felhasznált összeg mintegy 4,8 milliárd euró.

A tavalyi év első kilenc hónapjában a program keretében 20 500 hiteligénylésre bólintottak rá, ezek garantálására összesen 736 millió eurót biztosítottak. Ezt követően a kormány év végéig további 400,5 millió lejt bocsátott a program rendelkezésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Busztragédia Magyarországon több halálos áldozattal
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval

Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.

Milliárdos házaspár adományából avatták fel Európa legmagasabb Mária-szobrát – videóval
2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
Hirdetés
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
Hirdetés