
Lemondott szerdán képviselői mandátumáról Markó Attila, az RMDSZ törvénytelen restitúciós döntésekben való részvétel miatt többrendbeli hivatali visszaéléssel gyanúsított honatyája.
2015. április 01., 16:252015. április 01., 16:25
A politikus a Facebookon jelentette be a hírt, amely nyomán okafogyottá vált az a szerdai voksolás, amelyen a képviselőháznak az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) második olyan kéréséről kellett volna szavaznia, amely Markó Attila RMDSZ-es képviselő előzetes letartóztatásának jóváhagyását indítványozta.
„Ma lemondtam parlamenti képviselői mandátumomról. Életem legnehezebb döntését hoztam meg azzal, hogy ártatlanul önként kilépek abból a munkából, amire az életemet tettem fel” – írta Markó. A politikus a Krónikának elmondta: akkor sem tér haza, ha a DNA ezek után a kiadatását kéri.
Mint ismeretes, Markót ezúttal abban az ügyben vennék őrizetbe, amelyben három, a 2008 és 2009 közötti időszakban született, szerdai adatok szerint 84 millió eurós kárt okozó törvénytelen kárpótlási döntés miatt vizsgálódnak, és amely miatt az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság (ANRP) központi restitúciós testületének két másik akkori tagját, Horia Georgescut, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjét, és Theodor Nicolescu PNL-s képviselőt már őrizetbe vették.
Markó esetében egy másik illegális restitúciós ügyben már korábban jóváhagyta a parlament az előzetes letartóztatásba helyezést, bár a magyar politikus dokumentumokkal bizonyította, hogy a szóban forgó ülésen nem vett részt. Markó azóta elhagyta az országot, ügyvédje szerint Budapesten él, mivel nem bízik a román igazságszolgáltatásban.
Markó cáfolta, hogy korrupciós ügyben lenne érintett, rámutatva: nem kért és nem kapott soha csúszópénzt, amíg a restitúciós testület tagjaként tevékenykedett, azt pedig, hogy bármelyik kollégája vesztegetés ellenében törvénytelen kárpótlásokról döntött, nem volt honnan tudnia. A politikus azzal vádolja a DNA ügyészeit, hogy szándékosan nem veszik figyelembe az ártatlanságát bizonyító dokumentumokat.
A DNA mindeddig a korábbi parlamenti jóváhagyás ellenére nem kérte Markó letartóztatását, ugyanakkor az Adevărul napilap értesülései szerint ezúttal a korrupcióellenes ügyészek arra készülnek, hogy a politikus letartóztatásba helyezését, illetve az ehhez szükséges kiadatását kérjék. Amennyiben úgy döntenek, hogy Markó letartóztatását kérik, a legfelsőbb bírósághoz kell fordulniuk. Ha a bíróság is az előzetes letartóztatás mellett dönt, ezt követően adhatnak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot.
Az ugyanakkor, hogy Budapest kiadja a politikust Romániának, még ennek nyomán sem következik automatikusan, mivel a kiadatási kérelem megalapozottságát, illetve azt, hogy Romániában méltányos elbánásban részesül-e Markó, egy magyar bíróságnak is mérlegelnie kell, és akár el is utasíthatja a román kérést.
Markó Attila szerdán a Krónikával közölte: amennyiben a DNA valóban kéri a kiadatását, akkor sem tér haza, Magyarországon várja ki a procedúra végét, mivel továbbra sem bízik a román igazságszolgáltatásban.
„Semmi okom, hogy bízzak benne. Ott van a Mikó-ügy, a Bica-dosszié” – sorolta egyrészt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetét, amelynek jogos restitúciója miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, illetve azt a kárpótlási ügyet, ami miatt egyszer már kérték az előzetes letartóztatásának a jóváhagyását. „Zavarja őket, hogy hangosan kimondok igazságokat. És egy ember, aki egész életében emberi jogokkal foglalkozott, nem tudja elviselni az emberi jogok igazságtalan megsértését. Pláne ha ártatlan” – jelentette ki a Krónikának Markó.
Botrányos szavazás a szenátusban Vâlcovról
Botrányos körülmények között zajlott szerdán a szavazás a szenátusban a korrupcióval gyanúsított volt pénzügyminiszter, Darius Vâlcov elleni újabb bűnvádi eljárás, illetve az exminiszter előzetes letartóztatásba helyezésének jóváhagyásáról.
Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) Călin Popescu-Tăriceanu házelnök, a PNL korábbi elnökének lemondását követelte, mivel nem volt hajlandó alkalmazni az egy nappal korábban elfogadott házszabály-módosítást, amelynek értelmében nem az összes szenátor, csupán a jelen levő honatyák többségének támogatása szükséges egy határozat elfogadásához. Tăriceanu ehelyett a honatyák jogállását szabályozó 96/2006-os törvényt alkalmazta volna, amely minősített többséghez köti a szavazás érvényességét. Végül PSD-s javaslatra a módosított házszabályt alkalmazták.
Ennek nyomán a felsőház 120-18 arányban megszavazta bűnvádi eljárást, illetve 106-29 arányban a letartóztatást is. A volt miniszter esetében, akit kétmillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak, ez a második DNA-kérés, az elsőt jóváhagyta a felsőház. A második ügyben az a gyanú, hogy az ezt tiltó jogszabályok ellenére polgármesterként, szenátorként, majd miniszterként is érdekelt maradt cégeiben.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!