
Fotó: X/Keir Starmer
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
2026. június 22., 11:572026. június 22., 11:57
2026. június 22., 12:032026. június 22., 12:03
Starmer hétfőn, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt felolvasott nyilatkozatában közölte, hogy döntéséről már tájékoztatta III. Károly királyt. A munkáspárti miniszterelnök elmondta: felkéri a párt döntéshozó szervezetét, az országos végrehajtó bizottságot (NEC) arra, hogy
Starmer közölte: azt javasolja, hogy a NEC július 9-én indítsa el az utódjelölési folyamatot, amely így a parlament július végén kezdődő nyári szünetéig befejeződhet. Hozzátette, az utódválasztási folyamat végéig továbbra is ellátja miniszterelnöki feladatait.
A munkáspárti kormányfőre hetek óta egyre nagyobb nyomás nehezedett saját pártja és kormányának több tagja részéről annak érdekében, hogy állítsa össze távozásának és utódlásának menetrendjét – írta az MTI.
Ezek a felhívások különösen felerősödtek azóta, hogy a legesélyesebbnek tartott utódjelölt, Andy Burnham, Manchester munkáspárti polgármestere fölényes, 55 százalékos – vagyis a párt 20 százalék körüli országos támogatottságát messze meghaladó – többséggel megnyerte a csütörtöki időközi parlamenti választást az északnyugat-angliai nagyváros egyik elővárosi választókörzetében.
Ennek a választókerületnek az eddigi munkáspárti képviselője, Josh Simons kifejezetten azért adta vissza alsóházi mandátumát, hogy Burnham indulhasson a körzetben kiírt időközi választáson, és képviselőként elindíthassa a kormányfő elmozdítását célzó vezetőváltási folyamatot.
Miniszteri tisztséget a brit kormányban a törvényerejű szokásjog szerint csak parlamenti képviselők tölthetnek be. Ez vonatkozik a miniszterelnöki posztra is.
A Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió kormányforrásokat idéző vasárnapi beszámolója szerint Yvette Cooper külügyminiszter a hétvégén személyesen szólította fel Starmert arra, hogy távozzon a két éve kormányzó Munkáspárt vezetői tisztségéről és így a miniszterelnöki posztról is.
A The Observer című baloldali vasárnapi brit lapnak nyilatkozó munkáspárti források szerint Keir Starmer a kabinet vezető tagjaival az utóbbi napokban folytatott beszélgetések után belátta, hogy helyzete a Munkáspárt és a kormány élén tarthatatlanná vált.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
1 hozzászólás