
A trianoni békeszerződés és annak következményei a mai napig közvetlen módon kihatnak a határon túli magyarok életére, mindennapjaira, ezért igenis szükség volt június 4. emléknappá nyilvánítására – írta pénteki kommentárjában az újvidéki Magyar Szó.
2010. június 04., 09:542010. június 04., 09:54
„Nem tudom, mennyire testközeli élmény az egy átlagos anyaországi számára, hogy a hadseregbe érkezve katonatársai megkérdezik tőle: Te magyar vagy? Mit keresel itt? Miért nem a magyar hadseregben szolgálsz?” – írja a szerző, Kókai Péter.
„Megtörténhet, hogy a saját nevedet olyan írásmódban látod viszont, hogy kevésbé szerencsés esetben el sem tudod olvasni, előfordulhat, hogy az utcán megvernek, csak azért, mert magyarul beszéltél” – sorolja, majd felteszi a kérdést: vajon ez a Trianon-emléknap most enyhít valamit is ezeken a következményeken?
„Önmagában nem. De végre van egy nap, amikor nevén nevezzük a gyereket. Nem sütjük le zavartan a szemünket, ha megkérdeznek bennünket, magyarként mit keresünk itt” – adja meg a választ, majd megállapítja: „Saját önbecsülésünkben segíthet, de ez már nem az Országgyűlésen és nem az emléknapon múlik, hanem kizárólag rajtunk, csak a lehetőséget kaptuk meg rá”.
Ha lehet országosan megünnepelt napja „a Tisza élővilágának, a rejtvényfejtőknek, a magyar–lengyel barátságnak, az ejtőernyősöknek és a méheknek, akkor miért ne lehetne egy napon azt ünnepelnünk, hogy magyarok vagyunk, és ezen az alapon összetartozunk, bárhová is vetett bennünket a sors és a politika?” – zárja kommentárját a Magyar Szó.
A magyar Országgyűlés hétfőn fogadta el a június 4-ét – a trianoni békeszerződés aláírásának napját – a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító törvényt. A parlament június 4-én, pénteken emlékülést tart a békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából.
Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson is utcára vonultak a kormány adóemelési intézkedései ellen tiltakozva szombaton.
Az indokolatlan segélyhívások száma az elmúlt években csökkent, de továbbra is magas – tájékoztatott szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) a hét folyamán országszerte végzett ellenőrzései során 1080 bírságot szabott ki, összesen több mint 6,6 millió lej értékben – tájékoztatott szombaton az intézmény.
Szarvas, farkas, medve, őz és vaddisznó, vagyis az Erdélyben is élő nagyvadak díszítik a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság nemrég felavatott zászlaját. A társulat vezetősége közli, hogy csapatuk összetartozását is szimbolizálja a lobogó.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
szóljon hozzá!