
Ha a törvényhozók elfogadják, letöltendő börtönbüntetés vár majd az elkapott drogkereskedőkre. Képünk illusztráció
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
Alina Gorghiu igazságügyi miniszter szerdán bejelentette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciói iktatták a parlamentben az úgynevezett 2 Mai-törvény tervezetét.
2023. október 04., 14:072023. október 04., 14:07
A tárcavezető közleménye szerint a jogszabálytervezet előírja, hogy a magas kockázatú kábítószerekkel történő kereskedés bűncselekménye kizárólag letöltendő szabadságvesztéssel büntetendő, azaz a börtönbüntetés nem függeszthető fel próbaidőre – ismerteti az Agerpres.
A tervezet ugyanakkor a jelenlegi 2-7 évről 3-10 évre növeli a pszichoaktív hatású szerekkel kapcsolatos egyes bűncselekményekre előírt büntetési tételeket.
„Ha már korábban megszületett volna ez a törvény, Roberta és Sebastian, a drogfogyasztás miatt történt nyári baleset áldozatai talán már az egyetemi évfolyamtársaikkal lennének” – írta a miniszter arra utalva, hogy egy kábítószer hatása alatt vezető fiatal két egyetemista halálát okozta augusztusban a tengerparti településen. A tárcavezető emlékeztetett arra, hogy
Gorghiu szerint a kábítószerellenes fellépést elősegítő jogszabályok módosítását az is indokolja, hogy 2022 végén az EU Drogellenes Ügynökségének nyilvántartásában 930 új pszichoaktív anyag szerepelt.
„Ezek a titkos laboratóriumokban előállított szerek sokkal károsabbak az egészségre, mint a hagyományos kábítószerek, és az utóbbiaknál megfizethetőbbek, ami vonzóvá teszi őket a fiatalok számára” – olvasható a közleményben.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
1 hozzászólás