Léleksimogató fények

Lelki botorkálásaink közepette elvakítanak a műfények. Érezték már, mennyivel megnyugtatóbb a gyertya lángja, mint a neon vibrálása? Csábítóan hat a villanyfüzérek tánca, de melegséget csak a napfény és a gyertya ad. Anselm Grün vallja: „a gyertyafényben el tudom magam fogadni”.

Az önmagát elemésztő fényhozó nem mindent világít be, van, amit sötétségben hagy. Titokzatos, szeretetteljes. Magunkra csodálkozhatunk benne, és odafordulhatunk Istenhez. De nem csak világít a gyertya fénye, melegít is – mély, titokzatos fuvallatokkal ajándékoz meg. Olyan, mint Isten szeretete, amely szembevilágít. A kanócot néha vissza kell nyerni, hogy ne füstöljön. A nagyot akaró szeretet hamar elégeti önmagát. A gyertya – mint a lelkiséget szimbolizáló, égbe szálló láng – imáink jelképe. Általuk fény érkezik életünkbe. És azokért is Égre mutat, akikért már csak imáink szállnak sóhajtozva.

Az olvadó viasz a korai egyházban Krisztust jelképezte. Egyrészt a szeretetből értünk önmagát feláldozó embert jelentette, a láng pedig isteni mivoltát. A karácsonykor megnyújtott gyertya emlékeztet a megtestesülés titkára. De saját létünk titokzatosságát is sejteti, amely Jézus születésének éjszakájától minden ember arcán felragyog. Lehetünk mi is isteni fényt sugárzó, szelíd fényt szórók. Lássuk így magunkat és mindazt, amit fényességben szeretnénk szemlélni utunkon.

Lámpások

A bibliai okos szüzek olajat tartalékoltak mécsesükben, nem virrasztottak egész éjjel. Elaludtak. Csak a megfelelő időben gyújtották meg lámpásaikat. A balgák pedig virrasztottak az üres mécsesek mellett. A történet karácsonyi üzenete: tudatosságunk fényét kell elhoznunk a szent éjbe, hogy felismerjük azt, aki „éjszakánkat átváltoztatni, megszentelni” szeretné.

Betölti

„Jézus születésével az istállót fénnyel tölti be, meleg és szelíd fénnyel, nem világít meg mindent kímélet nélkül, olyannak hagyja azt, amilyen” – írja Anselm Grün. – Az isteni Gyermek közelében benned lehet itt a piszkos is, az eldobott, széttaposott és lenézett is elveszti alábecsültségét. Krisztus szelíd fényében szemlélhetsz mindent. Krisztus által új tekintélyt kap, és szeretetétől megváltozik. (…) Amikor ebbe a barlangba fényként jön, olyan hellyé változik, amelyen üdvösséget hozó forrás fakad.”

Angyalok

Megnyitják nekünk az eget, és életünknek égi fényt adnak. Amikor az Úr angyala a pásztorokhoz lépett, Isten fényes ragyogása vette őket körül. Az Ő dicsősége ragyogta be őket. Életük világosabb és teljesebb lett. Isten fényességes és hatalmas jelenlétét érezték meg.

A születés éjszakájának hatalmas angyalait, ma kis angyalkákként jelenítjük meg ünneplésünkben: a könnyedséget, az életigenlést, az örömet és a fényt várjuk jelenlétükben. Hogy az ég megnyíljék fölöttünk is.

Karácsonyfa

Csillogó örökzöldként a hideg és fénytelen télben Krisztust kell otthonunkba hoznia. Hogy az angyalvátó fa bevilágítsa a sötétséget, elűzze félelmeinket. A fenyő illatában felsejlenek a gyermekkor érzései. Az a betlehemi csillag, amelyben az egész teremtett világ egy csodavárás volt, és az ígéretek beteljesülése. Napnál világosabban láttuk, hogy az embereknek részük van az isteni valóságban. Az égősorok szaporodása ne homályosítsa el, hogy az istengyermek pásztortűz világánál értünk testesült meg.