Kijev szerint szakadárok támadtak Mariupolnál

Az ukrán fegyveres erők csütörtökre virradóra visszaverték az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok támadását Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötőváros melletti Sirokine településnél – közölte a kijevi parancsnokság sajtóosztálya.

2015. március 05., 17:072015. március 05., 17:07

A jelentés szerint a szakadárok gránátvetőkkel és páncélozott járművekre szerelt fegyverekkel lőtték a Mariupol és a szeparatisták által megszállt Novoazovszk között a frontvonalon fekvő települést.

Van gyanúsított a Nyemcov-ügyben
A Nyemcov-gyilkosság ügyében nyomozóknak már vannak gyanúsítottjaik – írta csütörtökön az RBK Daily című orosz napilap. Az üzleti újság beszámolója szerint Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a belügyminisztérium szerdai állománygyűlését megelőzően a gyilkosság óta először jelentette ki, hogy a nyomozásban résztvevőknek konkrét gyanúsítottjai vannak.

A tűzszünet ellenére a parancsnokság közlése szerint a szakadárok 40 alkalommal nyitottak tüzet az előző egy nap alatt az ukrán katonák állásaira. Az ukrán ellenőrzés alatt álló Mariupol környéke mellett feszült a helyzet Donyeck térségében is.

Eközben egy sebesült burjátföldi katona a Novaja Gazeta című orosz újságnak azt állította, orosz páncélos zászlóalj harcolt a délkelet-ukrajnai Debalcevénél. „Mindannyian tudtuk, hova megyünk és ott mi történhet” – mondta a 20 éves Dorzsi Batomunkujev.

Egyébként a kijevi parlament elfogadta csütörtökön azt a törvényjavaslatot, amely alapján 250 ezer főre emelik a kelet-ukrajnai lázadókkal harcban álló ukrán hadsereg létszámát.

Hadgyakorlatot tart a NATO a Fekete-tengeren
Kisebb NATO-flotta érkezett szerdán a Fekete-tengerre, ahol hadgyakorlatot tartanak bolgár, román és török hadihajókkal közösen. A NATO rendszeresen küld hadihajókat a Fekete-tengerre kiképzési célokkal. A mostani, előre eltervezett átcsoportosítás Oroszország kemény fellépésére való tekintettel külön üzenetet hordoz: megnyugtatja a térségben a szövetségeseket – mondta egy tiszt. Mindeközben az orosz hadsereg az ország déli részén kezdett légvédelmi hadgyakorlatot.

A Petro Porosenko ukrán elnök által beterjesztett indítványt a 450 fős törvényhozás 270 tagja támogatta a szavazáskor jelen lévő 314 képviselőből.

Szintén csütörtökre virradó éjjel felrobbantották a Jobboldali Szektor (PSZ) nevű ukrán radikális szervezet odesszai irodáját egy helyi konfliktus miatt kialakult összetűzésben, amelyben többen megsebesültek.

Az ukrán belügyminisztérium terrortámadás gyanújával indított nyomozást az ügyben. Mindeközben Moszkva meghívta a NATO tagállamait egy áprilisi oroszországi biztonsági konferenciára, és közlése szerint többen el is fogadták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
2026. június 17., szerda

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt

Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Halk nyüszítésre lettek figyelmesek a román kisbuszban, meglepődtek az ellenőrök, amikor felemelték a padlólemezt
Hirdetés