
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Három személyt szállítottak kórházba, miután két autó összeütközött a 13C jelzésű országút újszékelyi szakaszán vasárnap délután – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
2023. november 13., 15:392023. november 13., 15:39
A rendőrségi vizsgálat alapján egy 48 éves, Maros megyei férfi a 13C jelzésű országúton haladt Székelykeresztúr irányából Segesvár felé vasárnap 17 óra 30 perc körül, amikor menetirányt akart változtatni, azonban nem bizonyosodott meg a manőver biztonságosságáról, és összeütközött egy 20 éves, székelyszenterzsébeti férfi által vezetett járművel.
Az ütközés következtében mindkét gépkocsi az úttesten kívül egy mezőgazdasági területre sodródott. A Maros megyei sofőr, valamint a második autó két utasa, egy 24 éves nő és egy 25 éves férfi megsérültek, őket kórházba szállították orvosi ellátásra.
Az ellenőrzés során kiderült, hogy az autóvezetők nem fogyasztottak alkoholt a balesetet megelőzően. A hatóságok vizsgálják a baleset pontos okait.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.
A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.
szóljon hozzá!