
A magyarok jogaiért folytatott küzdelem során nehéz partnereket találni Romániában, a nagy áttörés, amiről sokan álmodoznak, nem következik be. Apró munka van, téglát téglára téve lehet építkezni – mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. A politikus az Európa Tanács rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottságának Romániát bíráló jelentése kapcsán nyilatkozott a Kossuth Rádiónak.
2014. június 04., 13:182014. június 04., 13:18
2014. június 04., 13:182014. június 04., 13:18
Ismét a kisebbségi őshonos nemzeti közösségek felé fordult a nemzetközi figyelem az utóbbi időben, nem csak az Európa Tanács (ET), hanem például az amerikai külügyminisztérium részéről is – mondta a 180 percben Kelemen Hunor, a romániai kormánykoalícióban résztvevő RMDSZ elnöke. A politikus hangsúlyozta, sok év után a State Department 2013-as jelentésében ismét szó van a kisebbségekről, ismét beszélnek az erdélyi magyarságról.
Kelemen Hunor annak kapcsán nyilatkozott, hogy az ET rasszizmussal és intoleranciával foglalkozó szakértői bizottsága (ECRI) kedden közzétette Romániáról készített jelentését, amelyben főleg a romák hátrányos megkülönböztetése miatt bírálja az országot, de a magyarságot is a sérülékeny közösségek között említi.
Az RMDSZ elnöke szerint az amerikai külügy is hasonló problémákat vet fel, mint az ET dokumentuma, amely azt is súlyos kritikával illeti, hogy Románia halasztja a kisebbségi törvény elfogadását.
A politikus arról is beszélt, a magyar nemzeti közösség jogaiért folytatott küzdelemben nehéz partnereket találni Romániában, a helyi politikai elit hozzáállása az ügyhöz hullámzó.
Kelemen Hunor – aki a romániai Ponta-kormány művelődési minisztere és egyben miniszterelnök-helyettese – hozzátette, időszakonként úgy tűnik, a román politikai vezetés bizonyos kérdésekben a magyarok mellett áll, de az a típusú nagy áttörés, amiről sokan álmodoznak, nem következik be. Apró munka, apró lépések vannak, és ezekből, téglát téglára téve lehet építeni valamit. Aki nagy áttörésre számít, az folyamatosan csalódni fog – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor beszélt a tervezett verespataki aranybánya-beruházás helyzetéről is, amelyről elmondta, a bírósági döntések a kérdést abban az értelemben egyelőre levették napirendről, hogy a megvalósításhoz jelenleg nem lehet engedélyt szerezni.
A kormány, a parlament részéről a kérdés ebben a pillanatban le van zárva, a beruházó nyilatkozatai szerint azonban valószínű, nemzetközi per lesz belőle. A fejleményeket meg kell várni, de jelenleg nincs olyan helyzet, hogy megkezdődhetne a kitermelés.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!