Jelképes üzenete volt Martonyi szerbiai útjának

Még az idén együttes ülést tart a szerb és a magyar kormány – jelentette be Martonyi János külügyminiszter csütörtökön Belgrádban, miután tárgyalt szerb hivatali partnerével – tájékoztat az MTI.

2010. június 11., 16:172010. június 11., 16:17

Galéria
A kormányülés napirendjén szerepelni fognak többek között a szerb–magyar gazdasági kapcsolatok, kereskedelmi, befektetési kérdések, kisebbségi ügyek, a kétoldalú kulturális kapcsolatok – mondta el Martonyi János. Kijelentette, \"jelképes üzenete van\", hogy első hivatalos külföldi útja Szerbiába vezetett. A magyar külügyminiszter rendkívül fontosnak nevezte az EU-bővítési folyamat fenntartását. Minden jelentkező számára biztosítani kell a csatlakozás perspektíváját – szögezte le.

\"Magyarországnak EU-tagállamként kötelessége segíteni a többi térségbeli országnak, hogy ők is végigjárhassák ugyanezt azt utat (amelyet Magyarország végigjárt), éppen ezért a magyar kormány teljes mellszélességgel támogatja az EU-bővítési folyamat Délkelet-Európára való kiterjesztését\".

Vuk Jeremic, szerb külügyminiszter kifejtette: a jövő év első felében Magyarország lesz az EU soros elnöke, és ennek különösen nagy jelentősége lehet a nyugat-balkáni országok EU-integrációja szempontjából. Elmondta azt is: Magyarország az EU-tagállamok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi ülésén erőteljesen támogatni fogja, hogy zöld jelzést kapjon a szerb EU-tagságra való felkészülést segítő stabilitási és társulási egyezmény (SAA) ratifikációja.

Martonyi János ezzel kapcsolatban elmondta, a magyar álláspont az, hogy \"amint lehet\", el kell kezdeni az SAA ratifikációját; hozzátette, derűlátó ez ügyben. Kijelentette azt is, hogy Szerbia EU-csatlakozási kérelmét mihamarabb az Európai Bizottság elé kell terjeszteni. Martonyi  elmondta, Vuk Jeremiccsel Egyetértési Nyilatkozatot írnak alá; a dokumentum célja, hogy Magyarország segítse a szerb integrációs erőfeszítéseket, különféle európai uniós képzési programokkal hozzájáruljon ahhoz, hogy Szerbia közeledjen az Európai Unióhoz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
Hirdetés
2025. december 20., szombat

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be

Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.

Fizetőssé teszik a római Trevi-kutat – megvan, hogy mennyi pénz jöhet be
2025. december 19., péntek

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban

A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.

Közel százezer, EU-n kívüli vendégmunkást fogadhat be Románia 2026-ban
2025. december 19., péntek

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak

A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.

Mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza 12 év alatt a külföldön dolgozó romániaiak
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla

Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.

Kilenc hónap börtönre ítélte Wiz Khalifát a Konstanca megyei ítélőtábla
2025. december 17., szerda

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő

Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.

Tucatnyi jó alkatrészt vett ki a járművekből egy magyarországi autószerelő
2025. december 16., kedd

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez

Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.

A drog, ami közelebb van a vegyifegyverhez, mint a kábítószerhez
Hirdetés
2025. december 15., hétfő

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg

A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.

Régi filmekből ismerős hollywoodi színész-rendezőt és feleségét gyilkolhatták meg
2025. december 10., szerda

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít

Súlyos pszichés károkat okozhatnak az áldozatokban a közösségimédia-felületeken időről időre felbukkanó veszélyes trendek.

Kihívóan öltözködő lányokat megszégyenítő TikTok-trend hódít
2025. december 08., hétfő

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is

A román külügyminisztérium hétfő délután közölte, hogy életét vesztette a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is.

Meghalt a Tenerifén óriáshullámok által elsodort másik román állampolgár is
Hirdetés