Ismét indul a Zöld Ház program

Borbély László környezetvédelmi miniszter csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közölte: a Zöld Ház program természetes személyek számára kezdődik hamarosan, majd hozzátette: a programot egyszer már beindították, majd leállították.

Szőcs Lóránt

2010. március 04., 17:302010. március 04., 17:30

2010. április 08., 21:492010. április 08., 21:49

Galéria
„Újraindítjuk a Zöld Ház programot mivel téves okok miatt állították azt le. Azzal magyarázták, hogy bonyolult a személyek ellenőrzése. Nem célszerű a polgárt állandóan potenciális bűnözőnek tekinteni. Természetesen szükségünk van az ellenőrzésre, de csak azért nem lehet leállítani egy programot, mert felmerült egy gyanú, hogy visszaélhetnek vele” – fejtette ki Borbély.

Mint mondta, a lakosság „rövidesen” felszerelheti a napelemeket a Zöld Ház programban.

A Zöld Ház programnak 2010-ben 310 millió lejes költségvetésből gazdálkodhat. További 50 millió lejt a környezetvédelmi alapból az újrahasznosítható anyagokból előállított energia (föld-, nap-, szél-, biomassza-, vízenergia) termelésére fordítnak.

A Környezetvédelmi Alap 2010-es költségvetése közel 2 milliárd lej, ebből finanszírozzák egyebek mellett a roncsautó és roncstraktor-programot, a parképítéseket, bicikli utak kialakítását. 2009-ben a környezetvédelmi alap költségvetése hatszor kisebb volt, alig 300 millió lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés