
Fotó: Presidency.ro
Klaus Iohannis szombaton üzenetet fogalmazott meg és posztolt a nyugati kereszténység húsvéti ünnepe alkalmából. Románia elnöke ezúttal nem kívánt magyar és német nyelven boldog húsvétot, ahogy azt korábban tette.
2024. március 30., 14:122024. március 30., 14:12
2024. április 04., 20:032024. április 04., 20:03
A most megosztott húsvéti üzenetében az államfő békét, egészséget és örömöt kívánt a romániai római katolikus, református, unitárius és evangélikus híveknek.
„A küzdelmeink és megpróbáltatásaink közben a húsvét lehetőséget ad az együttlétre a szeretteinkkel, és emlékeztet bennünket arra, hogy az isteni szeretet és hatalom mindig velünk van. A szolidaritás és az együttérzés szellemében fordítsuk gondolatainkat és imáinkat a szenvedők felé, felajánlva nekik a remény fénysugarát és a hit vigasztalását.
– idézte az államfőt az elnöki hivatal szombati közleménye, amelyet az Agerpres szemlézett.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Utcai felvonulásokkal, énekléssel, tűzijátékkal és autódudálással ünnepelték Szerbia több városában vasárnap éjjel az ellenzéki Egyetemista Lista győzelmét az előre hozott parlamenti választáson.
szóljon hozzá!