Illegális állatkereskedelem Egyiptomban

A katonai ellenőrzőpontnál kiszállítottak a kocsiból. A semmi közepén voltunk, egy sivatagi földúton. Beteg fák kókadoztak a dombokon, a leveleikre vastag rétegekben rakódott a sivatagi homok.

A sofőr átnyújtotta a kiskatonának a személyi igazolványát. Kiadtam az útlevelemet, de azonnal vissza is süllyedtem az ülésbe. „Majd Hisham, a fordítóm beszél” – gondoltam.

A szerkesztőm éppen pittyeget a Facebookon, nem is nagyon értem rá a katonával törődni. A mobillefedettség egyébként nagyjából teljes az országban.

„Várhatom, hogy még ebben az évszázadban elkészül a cikk?”
„Persze. Mindjárt küldöm.”
„Képek lesznek?”
„Lesznek.”

Sehol sem álltam a cikkel. Még hatezer karaktert kellett gépelnem alsóhangon a Sinai-félszigeten zajló hadműveletből. Tegnap érkeztünk meg a határvidék legnagyobb városába, El-Árisba. A délutánt a szauarka törzs véneivel töltöttük egy Ad-Al Arabiban, ahol a térségben zajló hadműveletekről és az MFO (a Sínai-félszigeten állomásozó nemzetközi erők) megtámadásáról beszélgettünk. Úgy gondoltam, bőven lesz időm megírni a cikket reggel és elküldeni. Nem így alakult. Reggel hétkor kaptunk egy telefonhívást, hogy Sejk Zuvajedben a törzs egyik tagja vár minket, egészen pontosan a helyi sejk fia. Nem akartuk kihagyni az alkalmat, hogy találkozzunk.

Amíg én a leadásommal vacakoltam és a laptopomat püföltem a kocsi első ülésén, addig Hisham lebeszélte a kiskatonával, hogy engedjenek át minket. Ott kellett hagynom az útlevelemet, biztosítéknak, de ez belefért. Arra jöttünk vissza. Tényleg nem csináltunk semmit a műveleti területen, a beduinok meginterjúvolásán kívül. Tovább engedtek minket.

Miután szimpatikusnak talált minket, a kávézás után beültünk a Toyota pickupjába, elhagytuk a várost, hogy megnézzük a közeli falvakat, távolról a nemzetközi megfigyelők bázisát (MFO), amely a Camp David-i egyezmény betartatását felügyeli.

Végül homokos lankákhoz érkeztünk, közvetlenül az izraeli határ mellett. A mobilunkon már bejött az izraeli hálózat. Piszkos arcú fiatal fiúk ültek a lankákon, és unottan bámulták az eget. Fel kellett másznunk a domb tetejére, hogy lássuk mivel foglalatoskodnak.

Egy fehér hálót feszítettek ki egyenletesen a dombon. Miután ezzel végeztek, homokot szórtak a hálóra, hogy ne látszanak a fehér vonalai. Utolsó simításként, egy piszkos zsákból egy élő galambot vettek elő, a lábára spárgát kötöttek, annak a végét pedig egy földbe szúrt karóhoz rögzítették. A kötél elég laza volt, hogy a galamb kényelmesen lépegethessen, vagy a levegőbe tudjon emelkedni egy métert. Amikor a fiúk végeztek a művelettel, hátrébb vonultak, és a magukkal hozott műanyagedényből majszolgatták az uzsonnájukat.

Nem bírtuk megállni, hogy ne kérdezzünk a ragadozómadár-vadászatról. Az öreg elmondása szerint, ő az elmúlt tíz évben ezzel foglalatoskodott.

„Kairóban száztól ötszáz dollárig fizetnek egy madárért” – mondta, majd hozzátette:

korábban írtuk

Ebéd a Halottak városában

Kairó, mint bármelyik harmadik világbeli város, tele van nyomornegyedekkel. A kormányzat felszámol egyet, de a helyére másik kettő nő azonnal. Jászberényi Sándor helyszíni riportja a Székelyhonnak.

Hittem is, meg nem is az árusnak, de miután ilyen ajánlatot Kairó gazdag negyedének, Zamaleknek egyik állatkereskedésében is kaptam, elkezdtem utánajárni az állatkereskedelemnek az országban. Rövidtávon kiderült, hogy

Az illegális állatkereskedelem és a köréje szervezett bűnözés ipar. Az ENSZ drog és bűnügyi irodájának jelentése szerint a negyedik legjövedelmezőbb csempészeti iparág közvetlenül a fegyver-, kábítószer- és embercsempészet után.

Kairót földrajzi adottságai teszik a csempészet központjává: Líbián és Szudánon keresztül érkezik az egyiptomi fővárosba a határokon keresztül az áru, amelyet vagy a tengeren, vagy a levegőben szállítanak tovább.

Bár Egyiptom is aláírta a Veszélyeztetett Fajokról és a vadflóráról és -faunáról szóló 1975-ös nemzetközi megállapodást (CITES), nagyon úgy tűnik, hogy a törvényt nem nagyon tartják és tartatják be az országban.
Legalábbis ez derül ki a Nemzetközi Állatjóléti Alapítvány (IAWF) beszámolóiból. Dr. Elszajid Ahmed Mohamed, a központ irányítójának a beszámolója szerint mivel a feketekereskedelemről értelemszerűen nem készülnek statisztikák, egyedül az „elkapott” szállítmányokból lehet arra következtetni, hogy milyen mértékű üzlet zajlik Egyiptomban.

Ilyen is akad azért az országban: idén februárban

Az ilyen bőrök felvevőpiaca a leggyakoribb esetben a nyugati vagy távol-keleti divatipar. Még napjainkban is óriási a kereslet az ezeknek az állatoknak a bőréből készült cipőkre, övekre és táskákra. Az állatkereskedelem legjavát azonban még mindig az elefánt- és rinocéroszcsont, illetve az egzotikus emlősök (nagymacskák, majomfélék) kereskedelme uralja.

A ragadozó madarak háziállatként tartása elsősorban a Perzsa-öböl menti országokban hagyományos „nemesi” hobbi (néhány éve hír volt, hogy egy szaúdi sejk egy egész repülőgépet kibérelt a sólymainak), de egyre inkább feljövőben van az elit igénye a majmok és a nagymacskák iránt is.

Az elefánt- és rinocéroszcsont Fekete Afrikából érkezik szárazföldi útvonalakon (Szudánon, Líbián keresztül) vagy a Vörös-tengeren. Ezeknek az úticélja a Távol-Kelet, elsősorban Kína, ahol a mai napig vagyonokat fizetnek mind a rinocérosz-, mind az elefántcsontért, mert szerencsét és potenciát hozó afrodiziákumként tartják számon.

Mindemellett a kairói csontfaragó- és kézműves ipar is előszeretettel dolgozik elefántcsonttal. Egy 2012-es jelentés szerint közvetlenül a forradalom után tömegesen jelentek meg az elefántcsont faragványok, s bár az ország stabilizálódása óta nem látni tömegével a kairói nagy bazárban Khan-Al-Khalili) elefántcsont faragványokat,

Egyébként, ha a reptéren tetten érik az embert egy ilyen faragvánnyal, komoly letöltendő börtönbüntetésre számíthat. Elvileg.

A gyakorlatban azonban ezerből, ha egy esetben indul eljárás, akkor is az egyedül álló turisták ellen – az ipari csempészet ritkán bukik meg a határellenőrzéseken. Azok az egyiptomi köztisztviselők, akiket ennek az okáról kérdeztünk, név nélkül azt nyilatkozták, ez azért van, mert nem igazán képzettek a vámosok és persze a mindent átszövő korrupció is ront a helyzeten.

Közben persze Afrikában egyre jobban fogynak, a kihalás szélére kerülnek az őshonos fajok, a globális felmelegedéssel karöltve gyakorlatilag pár évtized kérdése lehet, hogy afrikai elefántot majd csak csontfaragvány vagy biliárdgolyó formájában tudunk mutatni utódainknak. Ez azonban a százmillió fő feletti Egyiptomban, ahol majdnem a lakosság fele él a létminimum alatt, jelenleg senkit sem érdekel.