
Fotó: George Simion/Facebook
Anamaria Gavrilă POT-elnök bejelentette szerda este, hogy visszalép a jelöltségtől, így George Simion marad a szuverenisták államfőjelöltje – írja az Agerpres hírügynökség.
2025. március 19., 19:552025. március 19., 19:55
A Facebookon közzétett videóüzenetében Gavrilă rámutatott, Călin Georgescuval közösen abban állapodtak meg, hogy azt a jelöltet kell támogatniuk, akinek nagyobb esélye van győzelemre vinni a mozgalmukat, és az George Simion, akinek „egy nagy párt áll a háta mögött”.
– fogalmazott.
Miután az alkotmánybíróság elutasította Călin Georgescu jelöltségét, az addig őt támogató Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és Fiatal Emberek Pártjának (POT) vezetői, George Simion és Anamaria Gavrilă közölték, hogy mindketten jelöltetik magukat a májusi elnökválasztásra, majd a jelöltségük érvényesítése után egyikük visszalép a másik javára.
A két pártelnök külön-külön benyújtotta jelölési iratcsomóját a Központi Választási Irodához (BEC), amely iktatta ezeket, jelöltségüket azonban többen is megóvták az alkotmánybíróságon. A testület szerdán az utolsó óvásokat is elutasította.
Ilyen körülmények között George Simion marad a szuverenista tábor államfőjelöltje. Simion a tavalyi – utólag érvénytelenített – elnökválasztáson is indult, és a BEC hivatalos eredményei szerint a negyedik helyen végzett, az 1.281.325 leadott érvényes szavazat 13,86 százalékának megszerzésével.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!