HIRDETÉS

Feltételezések szülte szenzáció öt medvebocsról

Farkas Attila 2018. január 20., 19:04 utolsó módosítás: 2018. január 20., 19:07
HIRDETÉS

Rekord Európában, van Berislăveștien egy 5 bocsos anyamedvénk címmel jelent meg január 11-én a Râmnicu Vâlcea Week turisztikai lapban egy cikk, amely nagy érdeklődést és reakciót váltott ki. Ahhoz, hogy tárgyilagosan véleményt formálhassunk ez ügyben, szükséges a közlemény címén túl a részletek ismerete is.

Hogy rekord lenne az egy anyamedve által ellett öt bocs, egyszerűen nem igaz Fotó: Râmnicu Vâlcea Week

Lényegében arról van a cikkben szó, hogy egy vaddisznóvadászat alkalmával a hajtók felzavartak egy anyamedvét, amely előbb megtámadta a hajtók egyikét, majd elmenekült. A helyet alaposabban megvizsgálva

találtak öt, nemrég született bocsot,

HIRDETÉS

és erről fényképeket is készítettek.

Ahogy azt már megszokhattuk, a vélemények nagy része érzelmi indíttatású. A történet önmagában érdekes, de feltételezgetések nélkül nem elég szenzációs.

Az, hogy rekord lenne az egy anyamedve által ellett öt bocs, az nem igaz sem Európában, sem pedig Romániában.

Igaz, ritkán, de ilyen esetek előfordulnak. Az már érdekesebb, hogy amennyiben a felzavart anyamedve nem tért vissza, vagy későn tért vissza a helyszínre, a bocsok nagy valószínűséggel elpusztultak. Erre vonatkozó információ azonban nincs. Nem ismert a történet folytatása, csak az, hogy egy településhez közel van a „barlang”, valamint az, hogy az erdészek takarmányt helyeztek ki az anyamedve számára, és büszkék a „hős anyára”.

Az egyébként irreleváns – barlang helyszínére vonatkozó – információ azt sugallja, hogy igazából, ha elpusztultak a bocsok, az sem tragédia, mert így is sok a medvék és emberek közötti konfliktus. A segítő szándékkal kihelyezett takarmány pedig az anyamedve életkörülményeinek javítását szolgálja, ami állatvédelmi és természetvédelmi szempontból egyaránt dicséretes.

A leggyakrabban emlegetett feltételezés – ami a legtöbb vita forrása is – arra irányul, hogy valójában visszatért az anyamedve vagy nem, illetve elpusztultak a bocsok, vagy túlélték a kalandot. Rengeteg érvet fel lehetne sorakoztatni mindkét forgatókönyv igazolására, de továbbra is a feltételezgetések csapdájában maradnánk. Ugyanakkor, ezt a dilemmát egyszerűen fel lehetett volna oldani egy közeli fára kihelyezett vadkamerával. Utólagosan, több nap távlatában, ezt már mégsem lehet javasolni, ugyanis szándékosan és ismételten felzavarni egy anyamedvét, kifejezetten etikátlan, csendben, kis létszámú csapattal végezni ilyen tevékenységet viszont veszélyes.

Egy másik kulcskérdés a témában, az eseményt kiváltó ok, nevezetesen a téli hajtóvadászat.

Ennek a tevékenységnek a zavaró hatása kétségtelen. Olyannyira, hogy tudományos vizsgálatok kimutatták a ragadozók által zsákmányállatokban keltett félelem az utóbbiak populációdinamikájára is kihat, és a hatás esetenként erőteljesebb, mint az egyes egyedek elfogyasztása. Pontosabban, a ragadozók által okozott kockázati hatások miatt a zsákmányfajok kevesebb időt töltenek táplálkozással, több energiájuk használódik el biztonságos élőhelyek keresésére, illetve a ragadozók elöli menekülésre. A több mozgás energiaigényes folyamat, és mindezek hatására kevesebb számú, kisebb testtömegű, gyengébb túlélési esélyű utódok születnek.

A hajtóvadászatok, hatásukat tekintve nem különböznek a ragadozók zsákmányszerzésétől. Míg a zsákmányolás egyes fajok bizonyos egyedeire hat, addig a kockázati hatások az érintett élőhelyek teljes állományát érintik. A kockázati hatás – főként növényevő fajok állományaira – olyannyira erőteljes lehet, hogy

2013 óta létezik az ökológiai szakirodalomban a „félelemkeltő vadászat” fogalma

a ragadozók szerepének ember általi kiegészítéseként vagy alternatívájaként. A félelemkeltő vadászat gyakorlatilag a vadon élő növényevők vadászidényeken túli, folyamatos zaklatását jelenti, többnyire kutyákkal, olyan területrészeken, ahol ezek előfordulása nemkívánatos. A félelemkeltő vadászatot, mint vadállomány és ember közötti konfliktusok kezelésének új módszerét emlegetik. Mielőtt részletekbe bocsátkoznánk, fontos megjegyezni, hogy

a félelemkeltő vadászat rendkívül ellentmondásos ott is, ahol alkalmazzák, és a Kárpátok ökológiai rendszereiben nincs is létjogosultsága.

Például Románia területén sehol nincs akkora vadsűrűség, hogy az állatok olyan mértékű zaklatása, amely a potenciális szaporulatra is kihat, indokolt lenne. Ragadozók esetében az ember által okozott kockázati hatások nem ismertek. Megtörténhet, hogy a növényevőkhöz hasonló populációdinamikai következményekkel járnak, de az is, hogy a vemhes és ellésre készülő medvék állományának kisebb részaránya érintett, s a következmények kevésbé drasztikusak egy olyan fajnál, amely a táplálkozási piramis csúcsán áll.

Összességében a téli hajtóvadászatok célja nem a vadon élő állatok zaklatása, hanem zsákmányszerzés. Azt feltételezni, hogy a vadászok szándékosan zavarnak fel frissen ellett anyamedvéket, rosszindulatra utal. Mindazonáltal, ilyen események főként januári hónapban gyakran előfordulnak. A megelőzés nehézsége abban áll, hogy a medvebarlang, mint fogalom, elég tág, és ritkán azonos egymást követő években. Ez utóbbi hagyományos telelőbarlangok (vagy telelőhelyek) a területet kezelő vadászatra jogosult számára ismertek. Ilyen környéken a vaddisznó hajtóvadászatokat is vagy a vadászati idény elejére szervezik, vagy biztonsági okokból elkerülik. Sok esetben azonban nem ismert a vadászok számára sem a medvék telelőhelye. Lehet ez valójában barlang, de egy földbe vájt mélyedés, egy üreges fa, szél által kiborított fák alkotta menedék, vagy bármely szélvédett, déli kitettségű, vízforrás közeli búvóhely. Rendszerint ezekre bukkannak rá a hajtók, és innen zavarnak fel téli álomban lévő medvéket. Érthető (biztonsági) okokból az ilyen, immár ismert telelőhelyek további zaklatását inkább elkerülik.

A felfedéskori zavarás hatása mindaddig találgatások tárgya lesz, míg elegendő számú ilyen barlang vadkamerás követése nem történik meg. A növényevőknél bizonyított kockázati hatások csökkentésére pedig kevesebb számú, jobban előkészített, eredményesebb hajtóvadászatok javasolhatók. Az eredményességhez hozzájárulna az is, ha a vadászok többet járnának lőtérre. Jobb lőkészséggel kevesebb sebzés történne, nagyobb terítékek lennének, és a területeket kevesebbet zavarnánk. Lehetne beszélni – főként 10 000 hektár kiterjedésű vadászterületek esetén – egy vadászterület stabil vadállományáról, nem pedig az egyik területről a másikra oda-vissza terelgetett vadállatokról, amelyekből mindenki csak csipeget.

A vitaindító cikkhez visszatérve, sajnos,

az egy anyamedve öt bocsának sincs valós információértéke.

Nem tudjuk, hogy ilyen események milyen gyakorisággal fordulnak elő, s ha mostantól próbáljuk az ilyen adatokat rögzíteni, sajnos nem áll rendelkezésre olyan régi felmérés, aminek az adataihoz hasonlíthatnánk az újakat. Tehát nem tudunk olyan megállapítást tenni, hogy ma több vagy kevesebb az egy anyamedvére eső megszületett bocsok száma az elmúlt időszakokhoz képest. Azonban, ha ma elkezdünk ilyen adatokat rögzíteni, és ezt hosszútávon folytatjuk, a jövőbeni eredmények már értelmezhetőek lesznek. Minden vadászatra jogosultat és minden vadkamera-üzemeltetőt csak arra tudunk buzdítani, hogy minél több adatot rögzítsen, és mielőtt a kamerák által készített fotókat letörölnék, dokumentálják azokat is. Nehézségek esetén segítségünkre számíthatnak.

A szerző vadgazdamérnök, ÖME-elnök

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS