Felelősségvállalással fogadtathatja el a kormány a megszorításokat, az ellenzék óvni fog

A román kormány felelősséget vállalna az IMF-el megkötött megszorító intézkedésért. Legalább is ezt állítja Adriean Videanu gazdasági miniszter, de ezt erősíti meg Vasile Blaga belügyminiszter és Radu Berceanu, a szállítási minisztérium tárcafője is.

Szőcs Lóránt

2010. május 18., 11:072010. május 18., 11:07

Galéria
Az ellenzék a béreket és a nyugdíjakat csökkenteni szándékozó felelősségvállalás kihirdetésekor óvást fog benyújtani, jelentette be a PSD elnöke, Victor Ponta. Próbálják megbuktatni a kormányt, arra számítanak ugyanis, hogy a pártból elvándorolt, jelenleg a kormányt támogató függetlenek sorait erősítő egykori kollégáik is a népszerűtlen intézkedések ellen szavaznak.

Mivel a megszorító jogszabályokat már jövő hónap elejétől be kell vezetni, a kormány, talán akkor is lépni fog, ha a Gazdasági és Szociális Egyeztető Tanács (CES) nem hagyja jóvá ezeket a rendelkezéseket. A kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőit egyesítő bizottság jövő keddre halasztotta ülését.

Természetesen a szakszervezetek tiltakoznak a többségben állami tulajdonú részvénytársaságok esetében bevezetendő 25 százalékos csökkenés ellen. Szerintük a költségcsökkentést másfajta megszorításokkal is el lehet érni. Továbbá a nyugdíjasok esetében szerintük az intézkedést nem egységesen, hanem eltérő módon kell alkalmazni, hogy a magasabb nyugdíjakból többet, az alacsonyakból pedig keveset vagy semmit ne vonjanak le.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 13., szombat

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?

Nem kell aggódni, itt vannak, csak épp a streamingplatformok inkább az új produkcióikat ajánlják. De mi van akkor, ha egy régi, kedvenc sorozatunkat néznénk újra Netflixen? Akkor bizony sokszor csalódás érhet.

Hol vannak a régi sorozataink a streamingkorszak előtti időkből?
2025. szeptember 13., szombat

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána

Felszállt szombaton 18 óra 5 perckor a fetești-i támaszpontról a román légierő két F-16-os vadászgépe megfigyelni Románia légterét, miután Oroszország drónokkal támadta Ukrajna dunai kikötőit – tájékoztatott a védelmi minisztérium.

Megsértette Románia légterét egy orosz drón, F-16-osokat küldtek utána
2025. szeptember 13., szombat

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament

Daniel David oktatási miniszter szombaton kijelentette, hogy lemond, ha a parlament elfogadja a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) egyszerű indítványát.

Tanügyminiszter: lemondok, ha az AUR egyszerű indítványát elfogadja a parlament
2025. szeptember 13., szombat

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése

A kormány sajtóirodája szombaton pontosította, hogy az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetéséről a koalíció már korábban döntött.

A kormány szerint már eldöntött tény az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetése
2025. szeptember 13., szombat

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre

Gyarmathy Éva pszichológus harminc éve foglalkozik az idegrendszeri fejlődéssel, többek között a többszörösen kivételes tehetségekkel, valamint tanulási, figyelem-, hiperaktivitás- és autizmus spektrumzavarokkal. Vele beszélgettünk Sepsiszentgyörgyön.

A háromlabdás kaszkád-dobás csodálatos hatása az agyműködésre
2025. szeptember 13., szombat

Elárulta a védelmi miniszter, hogy hány katonai segélyszállítmányt küldtünk eddig Ukrajnának

Románia a háború kezdetétől 23 katonai segélycsomagot küldött Ukrajnának, amelyekről a szomszédos országgal közösen döntöttek, az ukrán szükségletek és a román hadsereg készleteinek függvényében – közölte szombaton a védelmi miniszter.

Elárulta a védelmi miniszter, hogy hány katonai segélyszállítmányt küldtünk eddig Ukrajnának
2025. szeptember 13., szombat

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának október elsejei kivezetésével, ezt a döntést nem vitatta meg a kormánykoalíció – közölte szombaton a Facebook-oldalán Sorin Grindeanu.

Nem ért egyet az alapélelmiszerek árréssapkájának kivezetésével a PSD
2025. szeptember 13., szombat

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben

Rekordszámú pályázó adta be jelentkezését a Határtalanul program idei kiadására, amely révén magyarországi diákok utazhatnak a külhoni magyarlakta területekre – jelentette be Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Határtalanul program: még több magyarországi diák utazhat Erdélybe ebben a tanévben
2025. szeptember 13., szombat

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
2025. szeptember 13., szombat

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások

A Moody's Ratings nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia BBB-/A-3 szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a hozzá rendelt negatív kilátást is.

Továbbra is befektetésre ajánlja Romániát a Moody's, de negatívak a kilátások