Erősíteni kell a mezőgazdasági lobbit

A kisgazda ugyanakkor kisvállalkozó is, de ez nem feltételezi azt, hogy akar, s azt sem, hogy képes növekedni. Egy gazdaság nagyságát az RMGE szerint nem lehet úgy meghatározni, hogy 40 vagy 70 tehén, illetve 100 vagy 150 hektár. A gazdaság nagyságát a környezethez, a konjunktúrához kell viszonyítani. Sebestyén úgy véli: az a gazdaság, amelynek tevékenységi köre és birtokstruktúrája nem olyan, mint az, amit Székelyföldön megszoktunk. Romániában azt mondják mostanában, hogy az a  gazdaság, amelynek standard termelési összege legalább 8000 euró. Ha tehenekre bontjuk le, akkor ez vállalkozásonként 8 tehenet vagy 160 juhot jelent. Ezzel szemben az RMGE álláspontja az, hogy a 4–5 tehenes kisvállalkozó, szarvasmarhatartó is gazdaságot képvisel.

– Minek alapján hozták meg ezt a döntést?

– Abból indulnak ki, hogy az előző NVT idején, tehát az eltelt öt-hat évben sok minden történt. Azonban a mezőgazdaság struktúrája nálunk nagy vonalakban nem változott. Az átlagterület korábban 2,9 hektár volt, most pedig 3,5 hektár.

– Gondolom, egy máramarosi, mócföldi vagy székelyföldi kisgazda nem fog a „tervek” és „programok” alapján megnőni.

– Mi is ezt mondjuk. Az NVT nem a mezőgazdaság modernizációjáról szól, nem gépesítésről vagy automatizálásról, hanem a vidék megtartó erejéről, hiszen a gazda igen sok közjót is termel, a tájat, az életformát, a kulturális örökséget konzerválja. Úgy kell az NVT-t megalkotni, hogy ez a pénz vidékre menjen és a falut erősítse. A nagy gazdaság pedig egyáltalán nem erről szól.

– Az elmúlt években a székely gazdák fejlődtek-e?

– A fejlődés egyértelműen kimutatható. Egyre több az olyan gazdálkodó, akinél már a megélhetés fölött van a termelési szintje. A fiatalok is – örvendetes módon – elkezdtek visszatérni falura. Ennek alapján nem lehet és nem is szabad általánosítani, hiszen nem tapasztalható nagy csörte a falu irányában. Manapság azonban inkább piacot kellene teremteni, hiszen a nagyáruházakba nem könnyű bekerülni, az összefogással problémák vannak.

– Újabban igen pozitív, közösségi jellegű szövetkezések jöttek létre, az Átalvető program, a Székelygyümölcs Egyesület tett bizonyos lépéseket a piac és a forgalom generálására.

– Ezek a csatornák kevés ember számára jelentenek alternatív lehetőséget. Az Átalvető, a Székely Termék, a Góbé termék nem az Európai Unió szabályozásának megfelelő termékek, ezek helyi előállítású márkák nevei. Sokkal többet kellene tenni azért, hogy a fogyasztókat úgy befolyásoljuk, hogy keressék, fogyasszák ezeket a termékeket, az előállítókat pedig abba az irányba befolyásolni, hogy ne engedjenek a minőségből.

– A helyi termékek csak egy kis szegmensét jelentik a teljes kínálatnak, ráadásul drágábbak is, mint a nagyipari módszerekkel előállított élelmiszerek…

– Nekem az az érzésem, hogy ezek a termékek mindig drágábbak is lesznek. Ez a szegmens erről szól. Ezeket házilag, manuális eszközökkel állítják elő. Ezekben benne van az a plusz, ami a gyári termékekben soha nem lehet benne. Az Európai Unió támogatási rendszerének erre kellene kitérnie, hogy a kisgazda termékét támogassa, hogy az árképzésben mutatkozó többletet ne az előállítónak és a helyi vásárlónak kelljen megfizetnie. Tegyük fel, hogy valami 5 lej a piacon, s a termelő azt csak 7 lejért tudja eladni, akkor támogatás formájában kellene megkapnia ezt az összeget, hogy versenyképes maradjon, mert a vásárló legelőször az árat nézi, nem a minőséget. A gazdát nem kellene arra kényszeríteni, hogy 8 tehenet tartson, miközben ő úgy gondolja, hogy 4 fejőstehénből is meg tudna élni.

– Ha már a nagyobb mezőgazdasági termelőegységekről esik szó, mi a véleménye, alakultak-e ki nagybirtokok Székelyföldön?

– Kevés. Nincsenek nagy latifundiumok vidékünkön. Ezek létrejöttétől nem kell tartani. Nagybirtokok a Bánátban, a Bărăganon, a Partiumban, a Mezőségen vannak, de ott ennek megvannak az előzményei és a hagyományai. Attól sem kell tartanunk, hogy ide génmódosított növényeket hoznak be. Erről szó sincs.

– Állatokat tartanak, de a vadak jelenléte miatt nagyon kevés szántóföldi növényt termelnek a gazdák. Valaha kimagasló hozamú burgonyaültetvények voltak Udvarhelyszéken, gabonát, vetett takarmányt is termeltek…

– A burgonyát manapság 40 baniért lehet megvenni kilónként, miközben a ráfordított érték nálunk 70 bani. Úgyhogy fel is hagytak a termeléssel. Ami nagyon fontos lenne, az a takarmánytermelés. A lóhere, a lucerna előállítása mellett a gabonafélék is csak a vetésforgó alkalmazása mellett lehetnek érdekesek. A burgonyatermesztő lengyel gazda megkapja a támogatást, a miénk nem. Van ebben némi politika is, hogy egyik vagy másik országban mire fordítják a támogatási kereteket. Ahol erősebb a gyümölcslobbi, ott arra kapnak jelentős összegeket. Mindenesetre mi ezen a héten a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztériumban jártunk, egyeztettünk, megfogalmaztuk és leadtuk a kételyeinket, javaslatainkat. Bízunk benne, hogy változik az NVT irányultsága, mert ez így nekünk nem jó. Lobbizni kell, s a felelős kormányzatnak is figyelembe kell vennie, hiszen nem tagadhatjuk le, hogy a lakosság 50 százaléka ma is falun él, és van valamilyen kapcsolata a mezőgazdasággal is, soha nem akar nagyvállalkozóvá válni, „mindössze” annyi az elvárása, hogy hivatalosan ne lehetetlenítsék el ragaszkodását és termelői kedvét.