Hirdetés
Hirdetés

Elkezdődött az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása

Képünk illusztráció •  Fotó: László Ildikó

Képünk illusztráció

Fotó: László Ildikó

Románia valamennyi megyéjében elkezdődött az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek pénteken az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke.

Székelyhon

2024. november 29., 11:392024. november 29., 11:39

2024. november 29., 12:412024. november 29., 12:41

Toni Greblă szerint a megyék egy részében már csütörtök este, a másik részében pénteken kora reggel kezdték el újraszámolni a voksokat.

Vannak megyék, amelyekben be is fejeződött már az eljárás

– ismerteti az Agerpres.

Hirdetés

Az AEP elnöke reményét fejezte ki, hogy a megyék többségében még a nap folyamán lezárják az újraszámlálást. Szerinte csak

a nagyobb megyékben húzódhat el a folyamat, ahol sokan szavaztak, vagy a külképviseleteken leadott szavazatok esetében, néhány helyről – például a dél-afrikai országokból – ugyanis nehezebb eljuttatni a szavazólapokat Bukarestbe.

Az AEP elnöke azt is leszögezte, hogy a hatóságnak nincs semmilyen szerepe a szavazatok újraszámlálási folyamatában. Az erről szóló döntést az alkotmánybíróság hozta meg, a Központi Választási Iroda (BEC) pedig gyakorlatba ülteti. „A BEC vélhetően közölni fogja majd, hogy becslései szerint mikor küldi el az összesítést az alkotmánybíróságnak” – tette hozzá.

korábban írtuk

Újra kell számolni a szavazatokat
Újra kell számolni a szavazatokat

Az alkotmánybíróság (CCR) az elnökválasztás első fordulójában leadott érvényes és érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámolását kérte csütörtökön a Központi Választási Irodától (BEC).

Az alkotmánybíróság kérésének eleget téve a Központi Választási Iroda csütörtök este

határozatot fogadott el az első elnökválasztási fordulóban leadott szavazatok újbóli ellenőrzéséről és újraszámolásáról.

A BEC utasította a megyei választási irodákat, hogy vegyék át a törvényszékektől és a külképviseletektől a november 24-én leadott érvényes és érvénytelen szavazólapokat tartalmazó zsákokat, majd a jegyzőkönyvben rögzített felbontásuk után ellenőrizzék és számolják újra a szavazatokat.

A BEC határozata szerint

  • a megyei választási irodák a szavazatok újraszámolása utáni szavazókörzeti eredményeket egyenként jegyzőkönyvben rögzítik,

  • majd a megyei szintű eredményeket egy külön jegyzőkönyvben összesítik.

Ezután az összes jegyzőkönyv beszkennelt változatát legkésőbb december elsején 22 óráig, az eredeti példányokat pedig december 3-án 16 óráig elküldik e-mailben a Központi Választási Irodának.

Az USR a BEC döntésének semmissé nyilvánítását kéri

A párt ugyanakkor kéri az eljárási határidők lerövidítését oly módon, hogy az ítélőtábla döntése elleni esetleges fellebbezést is tudják elbírálni december 6-áig, amikor a jelenlegi választási ütemterv szerint a külképviseleti szavazóhelyiségekben elkezdődik a voksolás az elnökválasztás második fordulójában.

Az USR szerint nemcsak indokolatlan volt a szavazatok újraszámlálásának elrendelése, hanem törvénytelen is, ezért a határozat érvénytelenítését kérik.

Idézet
"Nem nézhetjük tétlenül, hogyan próbálják meg kétségbeesetten manipulálni a választási eredményt azok, akik nem tudnak veszíteni.

Ezek azok a kezdeményezések, amelyek növelik az emberek bizalmatlanságát az állami intézmények működésével szemben, és közben szárnyakat adnak a szélsőségességnek. Minden jóhiszemű embernek össze kell fognia a szabályok, a törvények és a demokrácia védelmében" - idézték az alakulat közleményében az USR sajtószóvivőjét, Cristina Prunát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Zelenszkij: Ukrajna újrakezdi az orosz finomítók elleni támadásokat
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe

Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.

Lövöldözésben halt meg egy ember az EP épületénél, egy másik helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe
2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
Hirdetés