Befejezte működését a bukaresti alkotmánymódosító fórum, amely megszervezte és lebonyolította az alaptörvény módosításáról szóló közvitát – jelentette be keddi sajtóértekezletén Cristian Pârvulescu, a testület elnöke.
2013. május 28., 17:252013. május 28., 17:25
A civil társadalom részéről megfogalmazott több mint négyszáz módosító indítványt az alkotmánymódosító fórum tagjai rendszerezték és egy átfogó jelentésben összegezték, amelyet kedden adtak át az alkotmánymódosítási javaslatot megszövegező, Crin Antonescu szenátusi elnök vezette parlamenti bizottságnak, amely szerdán kezdi meg munkáját.
A közvitát lebonyolító testület ötven találkozót szervezett az elmúlt hónapokban. Pârvulescu szerint a beérkezett javaslatok ellentmondásosak, többségük az általános szabadságjogokra és állampolgári kötelezettségekre vonatkozik. Időközben a kétharmados parlamenti súllyal rendelkező, kormányon lévő Szociálliberális Unió (USL) is kidolgozta alkotmánymódosító javaslatait, amelyek az államfő, a parlament és kormány hatáskörét pontosítják. Terveik szerint a jelenleg ötéves államfői mandátum ismét négyéves lenne. A parlamenti választásokat követően az államfőnek a legtöbb mandátummal rendelkező párt miniszterelnök-jelöltjének kellene adnia kormányalakítási megbízást. Ha neki nem sikerül többséget szereznie, a második legnagyobb frakció jelöltje próbálkozhat. Jelenleg a román államfő maga dönthet a miniszterelnök-jelölt személyéről: ezt csak abban az esetben nem teheti meg, ha valamely párt abszolút többséget szerez a parlamentben.
Az USL bevezetné a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézményét. Ez egy olyan parlamenti szavazás, amelynél az ellenzék megnevezi miniszterelnök-jelöltjét: ha az indítványt a törvényhozók több mint fele megszavazza, az a hivatalban lévő kormány bukása mellett azt is jelenti, hogy az addigi ellenzék jelöltjének kormánya megkapta a parlament bizalmát és átveszi az ország irányítását. A parlamenti bizottság által kidolgozandó alkotmánymódosítási tervezetet a parlamentnek kétharmados többséggel kell megszavaznia, és akkor lép hatályba, ha érvényes népszavazás is megerősíti. Az USL tervei szerint a szenátus a tavaszi ülésszak végéig, a képviselőház pedig szeptemberben fogadná el az alkotmánymódosítási tervezetet, amelyről októberben írnának ki népszavazást.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!