Elhunyt Steve Jobs

Steve Jobs, az Apple alapítója és elnöke hasnyálmirigyrákban hunyt el. Jobs nevéhez fűződik az egér, a grafikus felhasználói felület elterjesztése, de forradalmasította a zeneipart és a mobiltelefon-piacot is. Vezetése alatt az Apple a legnagyobb technológiai céggé vált.

Szőcs Lóránt

2011. október 06., 12:442011. október 06., 12:44

2011. október 06., 13:472011. október 06., 13:47

Jobs Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel közösen alapította 1976-ban az Apple Computert. Az első személyi számítógépük az Apple I névre hallgató, még faburkolatos berendezés volt, amelyet az 1977-ben megjelent Apple II követett, ami azért lett népszerű, mert már futott rajta egy VisiCalc elnevezésű, kezdetleges táblázatkezelő – írja az Index.hu.

Az Apple igazi sikerét azonban az 1984-ben megjelent Macintosh jelentette, amelyet már grafikus interfésszel (az első ilyen operációs rendszerrel ellátott gép egyébként az 1978-ban bemutatott Apple Lisa volt) és egérrel szállítottak. A számítógépes ipart forradalmasító beviteli eszközt ugyan nem az Apple találta fel, de Steve Jobs látta meg benne a lehetőséget egy Xerox-bemutatón. Az óriáscég ugyanis túlságosan nevetségesnek találta az egérre hasonlító szabadalmat, ezért nem is dobta piacra.

1985-ben Steve Jobs összeveszett az Apple társtulajdonosaival, megalapította Next nevű, személyi számítógépeket gyártó cégét. 1986-ban megvette a Pixart, ami később olyan sikeres animációs filmeket készített, mint az első egész estés számítógépes animációval készülő rajzfilm, a Toy Story, a Némo nyomában vagy az Up. A stúdiót 2006-ban adta el a Disney-nek, a részvénycserével egybekötött üzlet során ő lett a Walt Disney legnagyobb egyéni részvényese.

Steve Jobs 1996-ban tért vissza az Apple-höz, amikor a Nextet 429 millió dollárért felvásárolta a cég. Jobs mint a cég vezérigazgatója először a személyi számítógépeket és az OSX-et újította meg, ekkor jött például az iMac és vele az Apple i betűje is. Majd 2001-ben bejelentette a zeneipart forradalmasító iPodot és a rá épülő iTunes zeneboltot. A zenelejátszó különböző típusaiból eddig több mint 220 milliót adott el a cég, az iTunes pedig több mint 10 milliárd zeneletöltést regisztrált.

2007-ben Steve Jobs jelentette be az iPhone-t, amivel a cég a Newton kézi számítógép bukása óta először merészkedett vissza ebbe a szegmensbe. Az 1993-ban először piacra dobott Newton fejlesztését egyébként éppen Steve Jobs állította le 1998-ban.

Az iPhone forradalmasította az okostelefonok piacát azzal, hogy billentyűzet és a képernyő bökdösésére használt eszköz, stylus nélkül is lehetett használni, a képernyő egyszerre több érintést is tudott értelmezni, a kezelőfelület pedig ki is használta ezt a képességét. 2010 végére az iPhone-modellekből összesen 74 milliót adtak el világszerte, ezzel az Apple 4 százalékos részesedést ért el a mobiltelefon iparágban.

Irányítása alatt az Apple a világ legnagyobb technológiai vállalata lett, amelynek éves forgalma tavaly elérte a 65 milliárd dollárt. Eközben Jobs magánvagyona a Forbes 2010-es listája szerint 8,3 milliárd dollárra nőtt, és ezzel a 42. leggazdagabb amerikai volt.

Sokak szerint megszállott, munkamániás volt, aki a cég minden apró ügyét figyelemmel kísérte, a nagy projektektől a menza étlapjáig.

„A munka tölti ki az élet jelentős részét, ezért, hogy elégedett legyél, jó munkát kell végezned. Az egyetlen esély, hogy jó munkát végezz, ha szereted, amit csinálsz” – mondta Steve Jobs 2005-ben a Stanford egyetem diplomaosztó ünnepségén.

Steve Jobs 2004 óta küzd hasnyálmirigyrákkal, annak egy ritka típusával, a neuroendokrinnal diagnosztizálták. 2009-ben féléves szabadságra ment, mint később kiderült, májátültetése volt. 2011. augusztus 25-én hajnalban egy rövid levélben bejelentette lemondását az Apple vezérigazgatói posztjáról.
A halálhírre reagálva Barack Obama amerikai elnök Amerika legnagyobb újítói között említette Jobst. „A világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel.”

Bill Gates, a Microsoft vezetője szerint Steve Jobs olyan mély hatással volt, amelyet még az elkövetkező generációk is érezni fognak. „Nekünk, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy együtt dolgozhassanak vele, ez egy őrülten nagy megtiszteltetés volt. Steve nagyon fog hiányozni” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés