
Fotó: Mihai Poziumschi/Agerpres
Elfogadta hétfőn a képviselőház az alkotmánybíróság határozatához igazított különnyugdíjtörvényt. A tervezetet 174 képviselő támogatta, 81-en ellene szavaztak, 17-en tartózkodtak.
2023. október 16., 19:192023. október 16., 19:19
A jogszabályt a szenátus által múlt héten megszavazott formában fogadták el. Az alkotmánybíróság csak az igazságszolgáltatásban dolgozók nyugdíjával kapcsolatban kért törvénymódosításokat – ismerteti az Agerpres.
A módosított törvény szerint a legkevesebb 25 éves szolgálati idővel rendelkező bírák, ügyészek és alkotmánybírák nyugdíjkorhatára 60 év, a nyugdíjuk pedig a nyugdíjazásuk előtti 48 hónapban kapott bruttó fizetésük és bérpótlékaik átlagának a 80 százaléka. A jogszabály korábbi változata szerint a bírák, ügyészek és alkotmánybírák juttatását a nyugdíjazásuk előtti három hónapban kapott jövedelmük alapján számolták ki.
A tervezet szerint csak azok a nyugdíjkorhatárt elért bírák, ügyészek, alkotmánybírák, a legfelsőbb bíróság és az alkotmánybíróság segédbírái és a 221-es törvény hatálya alá tartozó jogi szakszemélyzet tagjai jogosultak szolgálati nyugdíjra, akik
A nyugdíj összege a 25 évből hiányzó szolgálati évek számával egyenlő százalékkal csökken, és nettó összege nem lehet nagyobb a nyugdíjazás előtti utolsó fizetés nettó összegénél.
Ebben az esetben a szolgálati nyugdíjuk egy hasonló tisztségben, hasonló rangban és hasonló szolgálati idővel rendelkező bíró vagy ügyész utolsó ledolgozott 48 havi bruttó jövedelme átlagának a 80 százaléka.
Ebben az esetben csak azok a bírák és ügyészek jogosultak szolgálati nyugdíjra, akiket önhibájukon kívül mentettek fel tisztségükből.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!