Április 3. és 11. között egyhetes vakációja lesz 3,3 millió óvodásnak és iskolásnak, az egyetemek maguk dönthetnek a diákjaiknak adott szabadnapokról.
2010. március 31., 20:192010. március 31., 20:19
2010. április 08., 21:592010. április 08., 21:59
Az iskolai oktatás április 12-én kezdődik újra. A vakáció után a XII-es tanulók ismét megmérettetnek az érettségihez tartozó vizsgákon. Április 19–29. között számítógépes ismereteiket, május 31. és június 4. között idegennyelv ismeretüket tesztelik.
Az érettségi írásbeli szakaszában a diákoknak csak három tárgyból kell vizsgázniuk, a magyar vagy más kisebbségi iskolákból persze még anyanyelvből. Június 28-án román nyelvből, június 30-án matematikából vagy történelemből és július 2-án a választott tárgyból. A középiskolai felvételi egy nemzetközi teszt alapján történik, ez helyettesíti az egységes félévi dolgozatokat.
A VIII-os végzősök két tantárgyból: románból és matematikából vizsgáznak, mindkettőből májusban, a felvételinél azonban számítanak a VII. osztályos egységes félévin szerzett minősítések is. A második féléves dolgozatokat május 14-ig kell megírniuk a diákoknak. A nyári vakáció június 12-én kezdődik és szeptember 12-ig tart.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
szóljon hozzá!