Cseke-reformokkal ismerkedtek az IMF képviselői

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

„Tartalmas és hasznos tárgyalás volt, a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek bemutattam az elmúlt egy év és hét hónap reformintézkedéseit” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter a keddi találkozót követően.

2011. július 27., 13:132011. július 27., 13:13

„A mandátumom alatt végrehajtott reformokról minden kormány és minden egészségügyi miniszter beszélt az elmúlt 15 évben, azonban gyakorlatba ültetni ezeket senkinek sem sikerült. Azokról, a rendszer reformja szempontjából szükséges lépésekről beszélek, mint a kórházak decentralizációja és átszervezése, a betegszabadságolások terén bevezetett szigorítások, amelyek kivétel nélkül az egészségügyi rendszer hatékonyabb működéséhez járulnak hozzá. Ugyanakkor kifejtettem a Valutaalap képviselőinek, hogy ezekkel a reformintézkedésekkel párhuzamosan feltétlenül szükséges a pénzügyi hozzájárulás annak érdekében, hogy a továbbiakban a reform folytatásának szükségességét a lakosság is elfogadja” – mondta el a szaktárcavezető.

Cseke Attila beszélt továbbá arról is, hogy a Valutaalap küldöttségének bemutatta az egészségügyi minisztérium által kidolgozott két tervezetet is, amely a gyógyszerfogyasztás szabályozására irányul, és amelyek legfontosabb eleme, hogy a páciens nem kényszerül többletköltség kiadására a gyógyszerek beszerzésekor.

Újságírói kérdésre válaszolva a szaktárcavezető kifejtette, hogy nem kell meglepetésként kezelni a tényt, miszerint az egészségügyi rendszer további költségvetési erőforrásokat igényel, mert – mint emlékeztetett – már 2010 decemberében, az idei költségvetés elfogadásakor jelezte, hogy elsősorban az Országos Egészségbiztosító Pénztár (OEP) költségvetését idén nyáron ki kell egészíteni.

„Azt várom el, hogy azokon a területeken, ahol fontos reformok végrehajtására került sor, így az egészségügyben is, a következő költségvetés-kiegészítéskor prioritás legyen az anyagi erőforrások kiutalása” – foglalta össze Cseke Attila.

A miniszter emlékeztetett továbbá, hogy nem az OEP elnökének személyével van problémája, hanem az egészségügyi rendszer jelenlegi felépítésének menedzsmentjével – áll a szaktárca közleményében.

„Az egészségügyi rendszer nem működhet hatékonyan, ha két különálló intézménynek vannak fontos hatáskörei. Az OEP az egészségügyi költségvetés 82%-át kezeli, a fennmaradó 18%-ot pedig az egészségügyi minisztérium. A két intézmény között nincs alárendeltségi viszony, a gondok nagy többsége az OEP tevékenységéből adódik, mégis mindenért az egészségügyi minisztériumot és a minisztert tartják felelősnek. Nekünk ezt a rendszert kellene átalakítani, és mindent meg kell tennünk egy egységes és hatékony menedzsment bevezetéséért” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés