
Fotó: PSD
Marcel Ciolacu miniszterelnök csütörtök este bejelentette, hogy akkor is visszalép az államfőjelöltségtől, ha a választás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása után kiderül, hogy csalás történt és őt illette volna meg a második hely.
2024. november 29., 09:382024. november 29., 09:38
A Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje egy csütörtök esti Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy manipulációs kampány indult ellene és pártja ellen. (...)
Ciolacu szerint a jóhiszemű embereknek elegük van „a hányingerkeltő propagandából”, és jogukban áll megtudni az igazságot. (...) A kormányfő ugyanakkor felkérte a Központi Választási Irodát (BEC), hogy
Marcel Ciolacu „a propaganda megnyugtatására” azt is bejelentette, hogy az újraszámlálás eredményétől függetlenül visszalép az elnökválasztási versenytől.
– fogalmazott. Szerinte az emberek hamarabb szankcionálni fogják a csalást elkövetőket, mint az ebben illetékes intézmények.
Ciolacu azt is kijelentette, hogy „a legfontosabb küzdelem” december 1-jén lesz. (...)

Az alkotmánybíróság (CCR) az elnökválasztás első fordulójában leadott érvényes és érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámolását kérte csütörtökön a Központi Választási Irodától (BEC).
Mint arról beszámoltunk, az alkotmánybíróság (CCR) csütörtökön az elnökválasztás első fordulójában leadott érvényes és érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámolását kérte a Központi Választási Irodától.
A CCR közleménye szerint az alkotmánybírák megvizsgálták Cristian Vasile Terheş elnökjelölt beadványát, és egyöntetű döntéssel elrendelték a voksok újraszámolását.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!