A finn maroktelefongyártó cég szerdán jelentette be, hogy három év működés után felszámolja a Nemeszsukon működő gyárát. 2200 alkalmazottat bocsátanak el.
2011. szeptember 29., 17:012011. szeptember 29., 17:01
2011. szeptember 29., 19:242011. szeptember 29., 19:24
Nemeszsuk után Ázsia felé veszik az irányt
A Nokia különben az év elején már felszámolta az itt működő kutatóközpontját, ez akkoriban százhúsz alkalmazott menesztésével járt. A cég közleménye szerint Ázsiába telepítik át a gyárat, ahol kevésbé költséges a termelés.
A romániai gyár bezárása 2200 fős elbocsátással jár, de a cég további 1300 fős leépítést is tervez amely a finn városban, Salóban, valamint a Komáromban lévő gyárakat érinti.
Romániába gyakorlatilag a németországi Bochumból telepítették át a gyárat 2008 márciusában, heves tüntetéseket kiváltva a bochumiak körében. Úgy tűnik, hogy újabban Romániánál a cég számára az ázsiai piac vállt vonzóbbá. Kolozs Megye Tanácsa attól tart, hogy az alkalmazottak utcai megmozdulásokat fognak szervezni a gyár bezárása miatt, ugyanúgy, ahogy ezt a németországiak is tették.
Az Evz.ro elemzése alapján a Nokia fölényének a 2008-ban induló iPhone éra vetett véget. Az okostelefonok (smartphone) terén rengeteget veszítettek. Míg 1996-ban teljesen uralták ezt a szegmenst, 2011-re már a harmadik helyre kerültek, az Apple és a Samsung ugyanis megelőzték a világ legnagyobb mobiltelefongyártó cégét. Idén az év második harmadában már 487 millió eurós veszteséggel számoltak, holott a tavaly hasonló időszakban még 295 millió eurós nyereséget könyveltek el – emelik ki az elemzés írói.
A nemeszsuki Nokia gyárnak különben a tavaly 6,7 milliárd lejes üzleti forgalma volt, ami az ország GDP-jének körülbelül az 1,3 tized százalékát jelentette, de Románia exportjának 5 százalékát is a mobiltelefonok eladása tette ki.
A cég közleményében azt ígéri, hogy ebben az évben még biztosan működni fog a nemeszsuki Nokia gyár, és az alkalmazottak 2012 márciusáig kapják meg bérüket.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!