Felállítják Kolozsvárott Bethlen Gábor szobrát október 23-án, erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján – jelentette be Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke szerdán a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
2013. június 26., 17:092013. június 26., 17:09
Lezsák Sándor elmondta, a Bethlen Gábor-emlékév programjainak előkészítésekor sikerült az összefogást megteremteni, amelynek egyik csúcspontja lesz az egészalakos bronzszobor felavatása a kolozsvári Alsóvárosi református templom kertjében. Lezsák Sándor szólt arról, hogy Erdély aranykora címmel középiskolai vetélkedőt szerveznek a Kárpát-medencei diákoknak. Ehhez igénybe veszik az internet segítségét is. A legjobb 24 csapatot meghívják a döntőre a Lakitelki Népfőiskolára. Közülük kerülnek majd ki azok, akiket elvisznek a szoboravatásra. Megemlítette, hogy a Bethlen Gábor Alapítvány jubileumi díjátadó ünnepsége az erdélyi fejedelem születésének és egyben halálának évfordulóján lesz november 15-én Budapesten. Ebből az alkalomból vehetik át a kitüntetettek a Bethlen Gábor-, a Márton Áron-, valamint a Tamási Áron-díjakat.
A Bethlen Gábor-díjas Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke elmondta, idén azt a szándékukat valósítják meg, miszerint Bethlen Gábor trónra lépésének 400. évfordulóján jól látható helyen állítsák fel a fejedelem szobrát. Utalt arra, hogy két erdélyi településen, Nagyenyeden és Gyergyószárhegyen mellszobra már van a fejedelemnek, de azokat olyan belső terekben helyezték el, ahol „nem túl szembetűnőek”. Hangsúlyozta, a szobor pályázati pénzekből és közadakozás támogatásával készül majd el. Adakozásra az emlékév fővédnökei (Lezsák Sándor, Böjte Csaba ferences szerzetes és Kató Béla) kérik majd a Kárpát-medencei magyarokat. Kató Béla megjegyezte, a szobor felállításához építési engedélyt kell kérniük, ugyanakkor jogilag az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába kerül majd az alkotás, de – mint mondta – Bethlen Gábor az egész világ magyarságához tartozik, így „nem kell osztozni rajta”. A 220 centiméter magasságúra tervezett alkotás készítője az erdélyi református lelkészcsaládból származó, már régóta Magyarországon élő Péterfy László szobrászművész lesz.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!