Besúgónak tartja Tőkést a volt szekus pártja

A Konzervatív Párt (PC) követeli, hogy Traian Băsescu államelnök vonja vissza a Tőkésnek odaítélt állami kitüntetést, mondjon le az EP-ből és az RMDSZ vonja meg tőle a politikai támogatást, mivel együttműködött a Szekuritátéval. Toró Tibor szerint egy elavult hamisítvánnyal rukkoltak elő.

Szőcs Lóránt

2010. november 11., 20:172010. november 11., 20:17

Galéria
A konzervatívok kérik egy vizsgálóbizottság létrehozását, és azt is, hogy a Szekuritaté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) szolgáljon magyarázattal, miért állított ki olyan dokumentumot Tőkésnek, amely szerint nem működött együtt a Szekuritátéval – mondta Bogdan Diaconu, a PC alelnöke. Kifejtette, levelet küldenek az Európai Parlament elnökének és felkérik, bocsássa a képviselők rendelkezésére a Tőkésre vonatkozó dokumentumokat.

Toró T. Tibor (fotó), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerint válságban a „Tőkés-kártya gátlástalan kijátszása révén akarják palástolni a hatalom hozzá nem értését és elvetemültségét”.

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke csütörtöki sajtóközleményében állította ezt válaszként Bogdan Diaconu, a Konzervatív Párt alelnökének nyilatkozataira, melyek szerint Tőkés együttműködött volna a Szekuritátéval.

„A Konzervatív Párt, a Szekuritáté berkeiben Felix fedőnéven ismert Dan Voiculescu szenátor úr kedvenc pártja ötletválságban szenved” – nyilatkozta Toró, egyébbel nem tudja magyarázni „azt a kreativitás-hiányt, amely megmutatkozik, valahányszor a következetes kommunistaellenes harcosnak és az emberi és kisebbségi jogok fáradhatatlan védelmezőjének számító Tőkés Lászlót támadják”.

Toró szerint Diaconu „egy régi szekushoz méltó éberséggel fedezett fel egy olyan sajtóbotrányt, amely még a ’90-es években lejárt, és a temesvári hős úgynevezett együttműködési nyilatkozatáról maga a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) bizonyította be, hogy hamisítvány”. Ezzel szemben Diaconu feletteséről a CNSAS megállapította, hogy a „volt politikai rendőrség oszlopos tagja volt”.

Toró szerint megszokottá vált, hogy válságban általában kijátsszák a magyar kártyát és a Tőkés-kártyát, „hogy így palástolják a hatalom hozzá nem értését és elvetemültségét”. „Meggyőződésem azonban, hogy a választók, még az ő választóik is, bölcsebbek, mint ezelőtt húsz évvel” – fűzte hozzá Toró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
Hirdetés
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

2026. március 19., csütörtök

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására

Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.

Bolojan: megtaláltuk a megoldást a szolidaritási csomag intézkedéseinek finanszírozására
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán

Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.

NATO-főtikár: Romániának stratégiai szerepe van a NATO keleti szárnyán
2026. március 14., szombat

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is

A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.

Kossuth-díjat kapott Rúzsa Magdi, Lackfi János és Pataky Attila is
2026. március 05., csütörtök

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban

A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.

Hosszú évekre börtönre ítéltek egy román állampolgárt Oroszországban
Hirdetés
2026. március 05., csütörtök

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok

A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.

Megérkeztek a budapesti reptérre az Oroszországból szabadon engedett magyar hadifoglyok
2026. március 05., csütörtök

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból

Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.

Újabb 172 román állampolgár jutott haza Egyiptomból
2026. március 03., kedd

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni

Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.

Trump az iráni konfliktusról: túl késő tárgyalni
Hirdetés