
Fotó: Kristó Róbert
Traian Băsescu államelnök csütörtökön bejelentette: visszaküldi a parlamentbe a nyugdíjtörvényt, kérve, hogy a nők esetében a nyugdíjkorhatár 63 év legyen.
2010. október 07., 18:212010. október 07., 18:21
2010. november 04., 15:412010. november 04., 15:41
Fotó: Kristó Róbert
Hozzáfűzte, a törvény megérkezett hozzá kihirdetésre, miután az Alkotmánybíróság alkotmányosnak nyilvánította, és a parlament házelnökei aláírták azt.
„Jogi szempontból nincsen megjegyzésem a törvényt illetően” – emelte ki Traian Băsescu.
Mint mondta, a törvényt megvizsgálta az államelnöki hivatal, és megállapították, az 53-as cikkely első bekezdése a nyugdíjkorhatárt a nők és férfiak esetében 65 évre szabja meg.
„Az esélyegyenlőséget, a nők és férfiak törvény előtti azonos bánásmódját feltétel nélkül támogatom” – tette hozzá az államfő, de kijelentette, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül a társadalmi-gazdasági valóságot, miszerint a nőknek sokkal nehezebb a helyzetük, mint a férfiaknak.
„El kell ismernünk azt a társadalmi valóságot, hogy a magán- vagy közszférában dolgozó asszonyok munkájukon kívül otthon is dolgoznak, hiszen elsősorban az ő feladatuk a gyermeknevelés és a háztartás vezetése. A nők tehát Romániában eleve dupla munkát végeznek” – hangsúlyozta az államfő.
Mint mondta, a kihirdetésre küldött törvényben, a 57-es cikkely 4-es bekezdésében, valamint a 60-as cikkely 2-es bekezdésében is szerepel a nők és férfiak közötti különböző bánásmód. Például a balerinák és katonák esetében különböző nyugdíjkorhatárokat szabtak meg a nőknél és a férfiaknál.
Băsescu azzal érvelt még, hogy az új törvény a férfiak esetében 3 évvel növeli meg a nyugdíjkorhatárt, 62 évről 65 évre, a nők esetében viszont ebben a formában 7 évvel növelné azt meg, 58 évről 65 évre.
„Úgy döntöttem, visszaküldöm a parlamentbe a nyugdíjtörvényt, mert úgy vélem, módosítani kellene az 53-as cikkely 1-es bekezdését oly módon, hogy a nők számára 63 év legyen a nyugdíjkorhatár. Tehát javaslom, a parlament vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a nők esetében 65 évről 63 évre csökkentsék a nyugdíjkorhatárt (…) Remélem, a házelnökök egyetértenek az 53-as cikkely első bekezdésének gyors újratárgyalásával” – összegzett az államfő.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.