Băsescu szerint a gazdasági szankciók hatásosabbak, mint a szavazati jog megvonása

Traian Băsescu pénteken Brüsszelben azt nyilatkozta, hogy ha felmerül, hogy megvonják a szavazati jogot azoktól az államoktól, amelyek megszegik a pénzügyi fegyelmet, akkor Románia inkább a gazdasági szankciók bevezetését támogatja.

Szőcs Lóránt

2010. október 30., 18:402010. október 30., 18:40

2010. november 04., 15:512010. november 04., 15:51

Galéria

Traian Băsescu az Európai Tanács ülésének végén elmondta, hogy döntés született egy állandó védekező mechanizmus létrehozataláról. Az államelnök kifejtette: ez a mechanizmus a válságban levő országoknak nyújt majd segítséget, és célja lesz megelőzni, hogy a válság kihasson az egész Unióra. Hozzátette, a mechanizmus létrehozatalához módosítani kell a nemzetközi szerződéseket.

Figyelmeztetett, felmerült annak a lehetősége is, hogy felfüggesztik a szavazati jogát azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják be a Fejlődési és Stabilitási Paktum előírásait.

„Én a szavazat felfüggesztés alternatívájaként javasoltam a szankciók bevezetését. Sokkal hatékonyabbnak tűnik, mintha a szavazat felfüggesztéséről dönt egy tanács, amely mindenképpen politikai alapon szavaz. Sokkal hatékonyabbnak tartom, hogy ha az ET megállapítja, hogy nem teljesítetted a stabilitási és növekedési kritériumokat, akkor az ET arról döntsön, hogy büntetésként be kell fizetned a GDP-d egy bizonyos százalékát. Vagy nem kapod meg az EU-s alapokból járó pénz egy részét, például egymilliárd eurót. Románia az automatikus büntetési rendszer bevezetését támogatja, nem a politikai alapon hozott döntésekét. Tehát az ET, amely a szerződések csendőre, automatikusan alkalmazza a büntetést, politikai vita nélkül” – emelte ki a román államfő.

Az államfő azt is elmondta, döntés született, hogy az országos költségvetéseket az EU-s pénzügyi standardokhoz igazítják.

Hozzáfűzte, megállapodtak, hogy emellett létrehoznak egy mechanizmust, amelynek a makrogazdasági egyensúly ingadozásait kell ellenőriznie.

Véleménye szerint az ET döntései nagyon jól fognak Romániának. „Ha figyelemmel követik a választási ciklusokat, akkor láthatják, hogy minden négy évben, a választás utáni másfél évben bekövetkeznek azok az egyensúly-felborulások, amelyek helyrehozatalával az új kormánynak kell megbirkóznia. Ez történik most Romániában, a makrogazdasági egyensúly helyreállítása. Csakhogy ez nehezebb volt jelenleg a gazdasági világválság miatt” – magyarázta az elnök, és hozzáfűzte, az EU új elvárásai nem teszik többé lehetővé az ilyen visszaéléseket.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés