
Az UNPR kedden úgy döntött, hogy a független képviselők nem támogatják a PSD bizalmatlansági indítványát, fejtette ki a párt ügyvezető elnöke Gabriel Oprea, aki leszögezte aki nem így jár, el kizárják a pártból.
2010. június 08., 22:192010. június 08., 22:19
A bizalmatlansági indítványt szerdán 10.30-tól olvassák fel, jövő kedden 10.00-től kezdődik a vita majd a szavazás – döntöttek tegnap a képviselőház és a szenátus házbizottságainak összevont ülésén.
Marian Sârbu, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke rögtön az ülésük után bejelentette, hogy a párt képviselői nem támogatják a bizalmatlansági indítványt, fontosnak tartják a kormányzati stabilitás megőrzését, hogy a IMF-nek továbbra is legyen tárgyalópartnere.
Sârbu indoklása szerint a parlamenti stabilitás és a IMF kölcsön nélkül Románia egy soha nem látott gazdasági és szociális válságot kockáztat.
Leszögezte, ha december 31-én nem szüntetik meg a fizetések és nyugdíjak csökkentését, az UNPR kilép a koalícióból.
Arra a kérdésre, mit kockáztatnak azok, akik mégis megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, Sârbu azt válaszolta: „Mi még a legkényesebb politikai helyzetekben sem alkudozunk. Alapszabályzatunk egyértelmű és a párt vezetőségének döntése is. Akik át kívánják lépni ezeket, számolniuk kell a következményekkel.”
Sârbu szerint szélsőséges esetekben kizárással büntetik a kormány ellen szavazókat. „Én remélem nem lesz ilyen, de ha mégis, külön elemzünk minden esetet”.
Gabriel Oprea rögtön közbevágott : „Ha valaki a párt ellen szavaz, azt jelenti a párton kívülre helyezkedett”.
Sârbu elmondta, továbbá hogy a fizetések és nyugdíjak csökkentése mellett a kormánynak ki kell dolgoznia egy gazdaság élénkítő csomagot, az UNPR közvitára bocsátja, de a koalícióban is bemutatja saját javaslatait.
Az UNPR elképzeléseit Mircea Coşea ismertette, szó volt egyebek mellett a fogyó anyagok beszerzésének befagyasztásáról, a külföldi utazási költségek minimálisra való csökkentéséről és a helyi, meg a központi közigazgatásnak minimálisra kell csökkentenie telefon és reklámköltségeit.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!