
Az idősek társadalmi befogadását, segítését szorgalmazta Ferenc pápa a szerdán a Vatikánban tartott általános audiencián.
2015. március 07., 13:122015. március 07., 13:12
A katolikus egyházfő a mai társadalom egyik legfontosabb kihívásának nevezte, hogy a világban egyre kevesebb gyermek születik, miközben egyre emelkedik az idősek száma.
„Az orvostudománynak köszönhetően az élet hosszabbodik, nagyon sok az idős ember, a társadalomban azonban sokszor nincs hely számukra” – mondta az idén 79 éves Ferenc pápa. Hozzátette: a mai profitorientált világ az időseket „tehernek” tartja, amelytől meg kell szabadulni. „Az a társadalom, amely selejtezi az időseket, a halál vírusát hordozza magában” – jelentette ki az egyházfő a Szent Péter téren őt hallgató 12 ezres tömeg előtt.
A pápa úgy fogalmazott, „ha nem tanulunk meg jól bánni az idősekkel, gyermekeink pontosan ugyanígy fognak velünk bánni”. Elmesélte, hogy Buenos Aires érsekeként ellátogatott egy öregek otthonába, ahol egy idős asszonyt a fia nyolc hónapon át nem látogatott meg. „Halálos bűn öregek otthonában magukra hagyni az időseket” – jelentette ki.
Az egyházfő szerint az adhat megoldást, ha a társadalomban sikerül újraébreszteni az idősek iránti hála és befogadás érzését. Megjegyezte, hogy példát az egyháznak kell mutatnia, amelynek nem szabad alkalmazkodnia ahhoz a mai szemlélethez, amely az öregeket „rosszul tűri, sőt közönyös velük szemben, és lenézi őket”. Ferenc pápa megválasztása óta többször beszélt már az idősek egyre hátrányosabb társadalmi szerepéről, azt hangoztatva, hogy a peremre szorulnak.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!