Az erdélyi magyar ipar múltideje

Erdély magyar múltú iparának hanyatlása akkor kezdődött, amikor a többségi hatalom egyetlen tollvonással igyekezett új helyzetet teremteni. A régió legerősebb ipari centrumának, Kolozsvárnak a magyartalanítása jól jelzi az Erdély-szerte fellelhető tendenciákat. A rendszerváltás e szomorú folyamat végkifejletét hozta el.

2015. április 15., 08:092015. április 15., 08:09

Az ötvenes években még erdélyi magyar nagyvárosnak számító Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Zilah vagy Marosvásárhely iparának története igen sok hasonlóságot mutat. A második világháborút követő két évtized legfontosabb közös nevezője e városok esetében a magyarság 50 százalék fölötti részaránya volt a helyi lakosság összetételében. Az ipari alkalmazottak soraiban a magyarság még nagyobb arányban képviseltette magát, így nem meglepő, hogy az 1948-as államosítás előtti Kolozsváron ritkán találkozott a járókelő román tulajdonú üzlettel vagy kisiparos műhellyel. A nagyobb vállalatokban – mint a Dermata bőr- és cipőgyár például – zömében szintén magyarok dolgoztak.

Kolozsvár 20. századi helytörténeti adatait három kötetben feldolgozó Tatár Zoltán nyugalmazott középiskolai tanár tavaly megjelent, A vargabéles legendája című, Kolozsvár magyar múltú iparát bemutató könyve a kommunizmus időszakán át követi végig a jobb sorsra érdemes műhelyek és gyárak államosítását, a gyökeres átalakítást, majd a vezető réteg gyors magyartalanítását. A szerző több tucat, azóta már nyugdíjba vonult magyar közép- és felső vezetővel vette fel a kapcsolatot, hogy minél hitelesebb képet kapjon a kincses város magyar múltjának leépítéséről. A kisemmizett magyarság úgy érte meg a rendszerváltozást, hogy a Ceauşescu-korszak vége után alig lehetett szava a gyökeresen átalakuló szocialista ipar privatizációjában. A kolozsvári ipar második világháború utáni történelmén Tatár Zoltán kalauzol végig.

A teljes összeállítás az Erdélyi Napló április 16-án megjelenő 15. lapszámban olvasható.