
Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette és visszaküldte a parlament elé az alkotmánybíróság az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, június végén megszavazott törvényt – jelentette be csütörtökön Marian Enache, a testület elnöke.
2023. október 05., 17:072023. október 05., 17:07
Enache szerint az alkotmánybírák egyhangúlag elfogadott döntésükben úgy értékelték:
A törvénytervezet hatályba lépése választás elé állította volna a közszférában visszafoglalkoztatott nyugdíjasokat: munkaviszonyukat tartják-e fenn a nyugdíj folyósításának felfüggesztésével, vagy felmondanak munkahelyükön és a nyugdíjat választják. A parlament által megszavazott jogszabály ellen – kihirdetése előtt – a legfelsőbb bíróság emelt alkotmányossági kifogást, emlékeztet az MTI.
Az alkotmánybíróság három halasztás után hozta meg döntését. A nyugdíjkorhatár elérése utáni opcionális munkaviszonyt, illetve a nyugdíjasok egyéb jogait is szabályozó törvénytervezet kiigazításával a parlamentnek meg kell még várnia, amíg az alkotmánybíróság a csütörtöki döntés részletes indoklását is közzéteszi.
A jogszabály része annak a nyugdíjreformnak, amelynek bevezetésére Románia kötelezettséget vállalt az országos helyreállítási tervben (PNRR), és amelynek életbe léptetése nélkül nem hívhatja le a számára elkülönített európai uniós pénzforrásokat.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
1 hozzászólás