
Fotó: Barabás Ákos
Közel kétszáz esetleges szabálysértésre vonatkozó bejelentés érkezett a romániai államfőválasztás második fordulójának napján, vasárnap. Ezek fele megalapozatlannak bizonyult.
2019. november 24., 17:072019. november 24., 17:07
2019. november 24., 20:422019. november 24., 20:42
A 182 panasz közül a legtöbb a választási propaganda folytatására, a voks bizalmas jellegének a megsértésére, szavazólapok hiányára, a szavazók egyik településről a másikra, szavazási céllal történt szállítására, egyik vagy másik jelöltre való voksolásra biztató felszólításra, illetve a szavazóhelyiségek közelében alkohol árusítására vonatkozott. A legtöbb bejelentés Bukarestből, illetve Dâmboviţa, Dolj, Giurgiu és Olt megyéből érkezett – vázolta Monica Dajbog belügyminisztériumi szóvivő az Agerpres hírügynökségnek.
– mondta a szóvivő.

Vasárnap reggel 7 órakor megnyitottak, majd 21 órakor bezártak a romániai szavazókörzetek. Az államfőválasztás második fordulójának részvételi arányai szerint Hargita és Kovászna megyében látványos volt az érdektelenség.
Íme, az érdekesebb esetek:
Olt megyében azért riasztották a hatóságokat, mert néhány személy pénzt kapott, hogy elmenjen szavazni. Az ügyben eljárást indítottak a választók megvesztegetése gyanújával;
szintén Olt megyében vizsgálatot indítottak a voks bizalmas jellegének a megsértése miatt, miután az egyik állampolgár a szavazófülkéből kilépve megmutatta szavazólapját a választási iroda tagjainak;
ugyancsak Olt megyében kivizsgálás indult, miután egy olyan személy is jelentkezett szavazásra, aki elhunytként szerepel a lakossági nyilvántartásban.
a hârşovai rendőröket amiatt riasztotta az egyik szavazókörzet választási bizottságának egyik tagja, mert egy 73 éves, kerekesszékben ülő férfi kísérője állítólag megmondta az idős választónak, hogy kire szavazzon;
Teleorman megyében egy férfi jelentkezett szavazni és szavazott is, pedig nevére le volt téve egy kérvény mozgóurnás voksolásra. A férfi azonban azt állítja, hogy ő nem nyújtott be kérést. A rendőrök okirat-hamisítás gyanújával eljárást indítottak, és folytatják a nyomozást a kérést benyújtó személy azonosítására;
egy Beszterce-Naszód megyei személyre 2000 lejes bírságot róttak ki választási propaganda közösségi hálón való terjesztése miatt;
Brăilán kivizsgálás indult egy 68 éves férfi ellen hivatali visszaélés miatt, mivel a polgármesteri hivatal alkalmazottjaként olyan kisbusszal járt, amelyen két választási plakát volt. A férfit ugyanakkor 1500 lejre bírságolták;
Bákó megyében szintén 1500 lejes büntetést kellett fizetnie egy férfinak, aki arra buzdította a választópolgároknak, hogy egy bizonyos jelöltre adják a voksukat;
Prahova megyében többszöri szavazás miatt indult kivizsgálás az egyik szavazóköri választási iroda egyik tagja ellen, aki mind a szóban forgó szavazókörzetnél, mind a lakhelye szerinti körzetnél leadta voksát.
A belügyminisztériumi szóvivő szerint több mint 20 személyhez hívták ki a mentőket a választási irodákhoz az ország 12 megyéjében és Bukarestben.
A megyei lakossági nyilvántartó irodák vasárnap több mint 5000 személyi igazolványt állítottak ki azon személyek számára, akik élni akartak voksolási jogukkal, de nem volt érvényes személyazonossági iratuk.
Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen.
Nicușor Dan államfő vasárnap New Yorkban találkozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárával, António Guterresszel.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Az Európai Unió helyzetéről mondott évértékelő beszédet Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán, az Európai Parlament plenáris ülésének keretében. Beszédében többek között Magyarországra is kitért.
XIV. Leó feloldotta az elődje, Ferenc pápa által a pandémia miatt bevezetett bérstoppot, és megemelte a Vatikánban dolgozó bíborosok és más egyháziak fizetését – jelentette a La Repubblica című olasz napilap kedden.
A brit uralkodó nem engedi, hogy fia és menye, Harry herceg és Meghan hercegnő visszatérjen a királyi család tagjaként korábban ellátott hivatalos munkájához.
Egy Ipolytölgyesnél feltárt második világháborús katonasírban talált arany karikagyűrű alapján keresi az elesett katona hozzátartozóit a magyarországi HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa föl a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval – derül ki a vasárnap hivatalosan közzétett végleges adatokból.
Két román állampolgár is életét vesztette az augusztus 21-én a svájci Thusis városában történt tűzben – közölte pénteken a román külügyminisztérium.
Meghalt a háborús bűnök miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ratko Mladić egykori boszniai szerb katonai parancsnok – jelentette csütörtökön a Euronews Srbija a család közlésére hivatkozva.
szóljon hozzá!